DVSC

Ezzel a kerettel szeretnénk bajnokságot nyerni - Szima Gábor

A klub első embere cáfolta, hogy Adamo Coulibaly és Varga József távozna Debrecenből.

Szima Gábor szerint nem távoznak kulcsemberek - fotó: haon.hu

Elkezdődött a listavezető DVSC-TEVA felkészülése, és ilyenkor sok szurkolónkban felvetődik a kérdés, milyen kerettel vág neki a tavaszi szezonnak a csapat. A klub elnöke, Szima Gábor a dvsc.hu-nak mesélt a fejleményekről.

"A DVSC-Teva első keretéhez harminc mezőnyjátékos tartozott az ősz folyamán, ez egy igen nagy létszám - mondta a klub első embere. - Volt három sérültünk, Szűcs István, Farkas Balázs és Illés Gyula, közülük kettő egyáltalán nem tudott a csapattal edzeni. Mindhárman felépültek, így velük tovább erősödtünk, ugyanakkor távozott Fodor Marcell és Mirszad Mijadinoszki. A keretben lévő minden egyes játékos hozzáállásával és teljesítményével elégedett volt a szakmai stáb és a klubvezetés. Egy mérkőzésen maximum tizenhárom mezőnyjátékos léphet pályára, ezért fordult elő, hogy sok labdarúgó keveset játszott, vagy egyáltalán nem jutott szerephez a bajnokságban, ám mint a Magyar Kupa és a Ligakupa szereplésünk mutatja: amikor ezekben a sorozatokban lehetőséget kaptak, akkor mindig jó teljesítményt nyújtottak. Ahogy a bajnokságban, úgy a két kupasorozatban sem véletlenül vagyunk veretlenek, emellett mi rúgtuk a legtöbb gólt is.
 
Szima Gábor kijelentette: nagy változás egészen biztosan nem várható a keretben.

"Elképzelhető, hogy egy-két labdarúgót megnézünk, de ennek kicsi az esélye. Ezzel a kerettel szeretnénk a jelenlegi pozíciónkat megtartani a bajnokságban, és minél jobban szerepelni a Magyar Kupában és a Ligakupában. Előfordulhat egy-két érkező, de őket nagy valószínűség szerint nem próbajáték során igazoljuk le. A keret magas létszáma miatt elképzelhető – bár hangsúlyozom, mindenkivel elégedettek vagyunk -, hogy néhány labdarúgó játékjogát értékesítjük, vagy kölcsönadjuk más kluboknak. Vinicius Galvao és Kardos Norbert például a napokban Kecskeméten vesz részt próbajátékon, valószínűleg a tavasz folyamán ott futballoznak majd. Jelenleg is van több, kölcsönben szereplő játékosunk, akik közül lesz olyan, aki marad a jelenlegi csapatánál, de olyan is, aki más együttesben folytatja" - jelentette ki a klubvezető, aki elmondta, hogy Adamo Coulibaly és Varga József távozására nem fog sor kerülni.