Edzőkérdés

Mark Hughes az esélyes, de Ray Wilkins is bejelentkezett a QPR kispadjára

Az angol fogadóirodáknál az első számú esélyes a posztra a Manchester City és a Fulham korábbi menedzsere, Mark Hughes.

Mark Hughes a legnagyobb esélyes

Mark Hughes mellett Ray Wilkins is bejelentkezett a Buzsáky Ákost is foglalkoztató Queens Park Rangers menedzseri posztjára. Ahogy arról beszámoltunk, vasárnap este szerződést bontott Neil Warnock a QPR-ral. A szakember 2010 márciusában vette át a csapat irányítását és jutott fel vele a Premier League-be. Idén azonban már nem ment ilyen jól a legfelsőbb osztályban, húsz meccsükből csak ötöt tudtak megnyerni.

Az angol fogadóirodáknál az első számú esélyes a posztra Mark Hughes, a Manchester City és a Fulham korábbi menedzsere, de egy másik név is felmerült a posztra. Ő pedig nem más, mint Ray Wilkins, aki már 1994 és 1996 között irányította az együttest.

"Nem is kérdés, boldog lennék, ha visszatérhetnék és segíteni tudnék a csapatnak. Egy ajándék lenne számomra a visszatérés" - mondta a szakember a Sky Sport Radiónak.

A QPR csak egy ponttal van a kiesőhelyek előtt a Premier League-ben, 17 megszerzett ponttal a tabella 17. helyén állnak.