Kajak-kenu

Kozmann György újra párt keres magának

A lehetséges társak köre két főre leszűkült, tavasszal eldől, kivel folytatja az olimpiai bronzérmes sportoló.

Kozmann György párt keres magának

Kozmann György 2010-es visszatérése után a londoni olimpiára készül kenu párosban, de ehhez párt kell keresnie magának a kenuban.

"Hiányzott a kenu, éppen az a része, ami korábban taszított. Ez azt jelentette számomra, hogy kipihentem magam. De, amikor újra lapátot ragadtam, nem úgy tettem, hogy megpróbálom, hanem azzal a tudattal, hogy sikerülni fog. Újra párt keresek, Ludasi Róberttel, az edzőmmel már több versenyzőt elhívtunk Csepelre, a lehetséges társaim köre két főre leszűkült, tavasszal eldől, kivel folytatom a versenyzést" - nyilatkozta a Borsnak a 34 éves sportoló.

A lap arra is rákérdezett, hogy ha párosban nem jön össze, egyesben nekivág-e az olimpiai kvalifikációnak a rutinos kenus.

"Igen, a 200 és az 1000 egyes olimpiai szám, és ugyan tudom, hogy az olimpiai bajnok Vajda Attila lesz az ellenfelem, így ha máshogy nem, hát őt legyőzve próbálok kijutni Londonba, hogy akik bíztak bennem, ne csalódjanak."