NHL

A Columbus is megvált vezetőedzőjétől

  • Molnár Dávid

A Columbus Blue Jackets a vasárnapi Anaheim Ducks elleni 7-4-es vereséggel záruló mérkőzés után bejelentette, hogy nem tartanak tovább igényt az eddigi vezetőedző, Scott Arniel munkásságára. A távozó szakembert ideiglenesen Todd Richards fogja pótolni, aki tavaly még a Minnesota Wildot irányította.

Azt nem mondhatni, hogy teljesen váratlanul érte az NHL-t az idei hetedik edzőmenesztés. A kérdés inkább Scott Howsont, a Columbus menedzserét illeti, hogy miért is várt idáig Scott Arniel menesztésével. A Columbus Blue Jackets a vasárnapi játéknapon 7-4-re kikapott a másik nyugati sereghajtó, az Anaheim Ducks ellen, amivel a klub elkönyvelte 25. vereségét a szezonban, és már 20 ponttal van lemaradva a rájátszást érő 8. helytől a nyugati főcsoportban.

Scott Arnielt 2010 nyarán nevezték ki a Columbus vezetőedzőjének, első évében 34 győzelemig és 81 pontig jutott a csapattal, amivel a csoportban negyedik helyen zártak, rájátszásba nem kerültek be. Az igazi nagy problémák idén merültek fel, hiszen a Blue Jackets már a szezonnyitó óta csak szenvedett, az első nyolc mérkőzést mind elbukták. Az első győzelmüket a Detroit ellen szerezték, de ez sem tudott lendületet adni Rick Nashéknek. Jelenleg 11-25-5-ös mérleggel állnak a liga alján, 99 lőtt góllal és 137 kapottal - utóbbi kategóriában ezzel a mennyiséggel éllovasok nyugaton.

Arniel így olyan nevekhez csatlakozik, mint Bruce Boudreau, Davis Payne, Randy Carlyle, Paul Maurice, Terry Murray és Jacques Martin, tehát elmondható, hogy idén nem szívbajosak a menedzserek az edzőmenesztésekkel kapcsolatban. A Columbus megüresedett edzői posztját ideiglenesen Todd Richards fogja betölteni, aki az elmúlt két idényben a Minnesota Wildot dirigálta – alig 50% feletti teljesítménnyel –, és 2011 nyarán csatlakozott segédedzőként Arniel stábjához.
Sokan megkérdőjelezik ezt a húzást, mivel szerintük nem az edzővel volt gond, hanem inkább a kerettel, kezdve a kapussal, Steve Masonnel, akit egy normálisabb csapat már rég a farmklubba száműzött volna. Nem várható, hogy Richardsszal megoldódnak a Blue Jackets problémái, de legalább nem kell semmilyen elvárásoknak megfelelnie.