Kerékpár

Contadort 135 kiló mézzel jutalmazták

  • MTI

Nem kevesebb, mint 135 kiló mézet kapott Alberto Contador, a háromszoros Tour de France-győztes országúti kerékpáros egy spanyol agrárkereskedelmi cégtől.

A szokatlan promóciós eseményen a bringás ajándékát sajátos "mézes matematikával" állították össze: az összmérlegbe a saját - 64 kilós - testsúlyán kívül a három legnagyobb kerékpáros körversenyen, az általa már egyként megnyert Tour de France-on, Giro d,Italián és Vuelta a Espanán használt biciklik súlya számított bele.
   
Hogy mennyire bizonyul majd valóban édes ajándéknak a kapott méz, e hónap második felében derül ki, amikor is Contador doppingügyében ítéletet hirdet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). A spanyol kerekes 2010-ben lebukott a Touron, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Először felfüggesztették versenyzői engedélyét, majd hazája szövetsége felmentette, de az ítélet ellen a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezett a CAS-nál, amely novemberben tartott meghallgatást az ügyben. A versenyző ártatlannak vallja magát, elmondása szerint fertőzött hús miatt akadt fenn a vizsgálaton.