NFL

A Texans védelme megette a Bengalst

A Houston Texans hazai pályán fogadta története első rájátszás meccsén a Cincinnati Bengalst, amivel hivatalosan is elrajtolt a profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) a 2012-es playoff. A Bengals 21 év után első győzelmére készült a rájátszásban, de az idei átkot nem sikerült megtörniük, miszerint egy rájátszás-résztvevőt sem tudtak az idén legyőzni. A hazaiak részéről a védelem emelhető ki, melynek tagjai nehéz perceket okoztak a Bengals újonc irányítójának, Andy Daltonnak, aki végül három labdaeladással és egyetlen touchdown-passz nélkül zárta élete első playoff meccsét.

Arian Foster 153 yarddal és két touchdownnal járult hozzá a győzelemhez

Története első rájátszásában mutatkozhatott be a Houston Texans magyar idő szerint szombaton késő este a Cincinnati Bengals ellen. A találkozó előtt szinte a fél csapat játéka kérdéses volt, hiszen a többség kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódott a héten, kezdve T.J. Yatestől, Andre Johnsonon át egészen Arian Fosterig. Végül azonban, ahogy azt sejteni lehetett, az újonc irányító, a veterán elkapó és a Houston Pro-Bowl-képviselője is kötélnek állt a franchise történetének legfontosabb mérkőzésén.

Nem is akárhogyan vették ki részüket a Houston magabiztos diadalmából. Az idei alapszakaszban 1224 yardot futó Arian Foster 153 yarddal és két touchdownnal járult hozzá a győzelemhez, míg T.J. Yates Andre Johnsonnak adott varázslatos labdát 40 yardról, ami szintén TD-t, és az azzal járó 6 pontot eredményezett a Texansnak. Az az Andre Johnson szerzett TD-t, akit idén nem kerültek el a sérülések, és ezért csupán hét mérkőzésen léphetett pályára. Az elkapó 2003-as debütálása óta nem hagyta el a Houstont, és idén volt az első alkalom számára, hogy január második hetében is játszhatott a klubjai színeiben – mint azt a meccs előtt viccesen meg is jegyezte, szokatlan volt, hogy nem az öltöző kiürítése miatt kellett a stadionba jönnie a héten.

A saját draftoltjai szállították a pontokat a támadások alatt, azonban a döntő tényezőnek mégis a houstoni védelem bizonyult, mely már az alapszakasz során is számos alkalommal megkeserítette az ellenfél irányítóinak életét. Nem történt másképp a szintén újonc Andy Daltonnal sem, aki három interceptionnel és nulla touchdown-passzal zárta élete első rájátszás-meccsét. J.J. Watt labdaszerzése lett végül a meccs fordulópontja – a Texans rookie védője ugorva kapta el Dalton passznak szánt labdáját, majd azzal a lendülettel a játékszerrel megtett 29 yardot a touchdownért, mellyel először a mérkőzés során vezetést szerzett a Texans a második negyed végén. Ezt követően nem is engedték ki a kezükből az előnyt, sőt több pontot sem engedtek a Bengalsnak.

A Cincinnati ezzel a vereséggel elmondhatja magáról, hogy úgy került playoffba és úgy játszott wild card meccset, hogy az egész idény során egy rájátszás-résztvevőt sem tudtak két vállra fektetni, úgyhogy a tavalyi Seattle negatív mérlege után idén is lesz miről csámcsognia a szakértőknek, hogy mennyire megérdemelt a Bengals rájátszásba jutása. Ami viszont lényegesebb hogy a Texans újoncai és idősebb játékosai enerváltan és felkészülten kezdtek neki életük első rájátszásának, és teljesen megérdemelten nyertek 31-10-re. A folytatásban a Baltimore-ral fognak megütközni a főcsoportdöntőért.

NFL, rájátszás:
Houston Texans – Cincinnati Bengals 31-10 (7-7, 10-3, 7-0, 7-0)