Spanyolország
El Clásico (Real Madrid-Barcelona)
A labdarúgás történetének egyik legnagyobb rivalizálása, a spanyol bajnokság örökrangadója, a Real Madrid és a Barcelona vetélkedése, az El Clásicó. Az első mérkőzést 1929-ben rendezték (2-1-re nyert a Real a Barcelona otthonában), azóta (minden sorozatot tekintve) 216 összecsapásra került sor. A mérleg (még) a királyiaknak kedvez, 86 győzelem áll szemben a Barca 85 sikerével, döntetlenből 45 született. Az utóbbi években viszont nem sok babér termett a királyi gárda számára, 2010 áprilisában megnyerték a Király Kupát a Barce ellenében Cristiano Ronaldo góljával, de az elmúlt tíz összecsapásból ötöt megnyertek, négy iksz mellett. 2009. május 2-án 6-2-re, 2010. decemberében 5-0-ra gázolták el az ősi ellenfelet, a 6-2 ráadásul a Santiago Bernabéuban született. A legtöbb gól, szám szerint 10, 1935. február 3-án (8-2 a Real javára hazai pályán) és 1943. január 10-én született (5-5 a Camp Nouban). Az előző, 2010-2011-es szezonban rekordszámú, öt El Clásicót láthatott a közönség (és augusztusban a Spanyol Szuperkupában is egymásnak feszültek), és erre rangadómaratonra idén is jó esély kínálkozik, a hazai kupában egy ágra került a két csapat.
A mérkőzésnek a sportbeli rivalizálása mellett politikai töltete is van, hiszen a fővárosi élcsapat, a spanyol kirakacsapat, királyi család támogatását bíró Real Madrid, és az autonómiára vágyó Katalónia klubja, a Barcelona csap össze, a találkozók alkalmával előtérbe kerülnek a spanyol-katalán ellenétek is. Számos labdarúgó van, aki megfordult mindkét alakulatnál, de a legnagyobb „áruló” kétségkívül Luís Figo, aki 2000-ben a Barcelona gránátvörös-kék mezét a madridi fehérre cserélte. 2000. október 21-én került sor talán az eddigi leghírhedtebb El Clásicóra, a portugál karmester leigazolása utáni első rangadóra. A katalánok 2-0-ra nyertek, a találkozó pikantériáját az adta, hogy a két csapatban öt olyan játékos lépett pályára, akik mindkét klubnál megfordultak korábban: Dani, Alfonso, és Luis Enrique a Barcelonában, Celades és Figo a Madridban. A gyűlöletáradat viszont kizárólag Luís Figóra zúdult. A meccs előtt és után minden lépését négy testőr kísérte Barcelonában, ám a pályán már nem vigyázhatták a bálványból ellenséggé, a kedvencből árulóvá váló sztárt. Madridi társai kiálltak mellette, folyamatosan éreztették, hogy vele vannak. A mocskolódó feliratok közül a „Júdás”, „Fösvény”, „Zsugori” a szelídebbek voltak, 90 percen keresztül zengett a ”Halál Figóra!” üvöltés.
El derbi Barcelonés (Barcelona-Espanyol)Bár a Barca legnagyobb ellenfelének a Real Madridot tekinti, helyi szinten is él a rivalizálás. Ez főleg a Franco-rezsim alatt ütközött ki, ekkor az Espanyolt hagyományosan a barcelonai művelt polgárok klubjának tekintették, akik a csapat favorizálásával is próbáltak megfelelni a hatalomnak, és ez éles ellentétben állt a Barcelona forradalmi eszméjével. Ennek ellenére a derbi mindig is az Espanyol szurkolóinál bírt nagyobb presztízzsel. Franco bukása óta a rangadónak már kevésbé van politikai töltete, mára hivatalos elnevezését és himnuszát is lefordította az Espanyol katalán nyelvre. A spanyol bajnokságban ez a leggyakrabban játszott helyi rangadó. Ami a bajnoki helyezéseket illeti, csak három alkalommal előzte meg az Espanyol városi riválisát. Eddig 153 alkalommal mérkőztek a bajnokságban, 85 Barca-siker mellett 34 Espanyol-győzelem és 34 döntetlen született.Az Espanyol legutóbb 2009 februárjában tudta legyőzni a Barcelonát, 2-1-re, ráadásul a Camp Nouban.
Magyar vonatkozású érdekesség, hogy Kubala László, a Bacelona legendája 1963-ban az Espanyolhoz igazolt „levezetni”, és menedzserként is segítette a kisebb barcelonai alakulatot. Kubala ajánlotta be a Barcelonához Czibor Zoltánt és Kocsis Sándort is, majd Czibor szintén megfordult az Espanyolnál.
Nagy-Britannia
A londoni rangadó (Arsenal-Chelsea)A két klub nem tekinti a másikat elsődleges riválisnak, versengésük kezdete a kétezres évekre tehető. Egy 2003 decemberében kiírt szavazáson az Arsenal szurkolói arról dönthettek, hogy ki a harmadik számú vetélytársuk, ellenségük, ők a Manchester United és a Tottenham Hotspur után a Chelsea együttesét választották. Megvolt a válasza erre a Chelsea szurkolóinak is, azt mondták, hogy az ő szemükben is a harmadik rivális az Arsenal, a Fulham és a Tottenham mögött…
A közelmúltban két emlékezetes összecsapást is vívtak: 2002-ben az FA-kupa döntőt, ahol az Arsenal nyert 2-0-ra, 2007-ben pedig a Ligakupa-döntőt, ekkor a Chelsea diadalmaskodott 2-1-re. Az utóbbi finálé parázs és veszélyes mérkőzést hozott: egy Chelsea-szöglet után John Terry próbált meg előrevetődve fejelni, de a felszabadítani igyekvő Diaby fejberúgta a Kékek kapitányát, aki a földre zuhant, és percekig eszméletlenül feküdt. Az ápolása miatti hétperces hosszabbításban kishíján tömegverekedésbe torkollt a meccs, még a két menedzser is bement békíteni a feleket, végül Howard Webb játékvezető Adebayornak, Tourénak és Mikelnek mutatott fel piros, Lampardnak és Fabragasnak sárga lapot. 2006-ban Ashley Cole átigazolása borzolta a kedélyeket, a hátvéd végül egy éves huzavona után – ami alatt állítása szerint kiutálták klubjából és bűnbaknak kiáltották ki – teljesült Cole vágya és az Arsenalhoz szerződött. Didier Drogba vezeti a derbi góllövőlistáját: már 13 gólt rúgott az Ágyúsoknak. Az egymás elleni mérleg az Arsenal felé dől, és a Kékek irigyek lehetnek az Arsenal múltjára is, ugyanis míg a Chelsea az Roman Abramovics-érában (2003-) lépett rá újra a sikerek útjára. Igaz, 2005 óta semmit sem nyert az Arsenal, míg a Chelsea 21 hazai és nemzetközi kupájából tízet 2003 óta hódított el. A legutóbbi összecsapást az Arsenal nyerte, 2011. októberében a Stamford Bridge-en 5-3-ra.
Az észak-londoni derbi (Arsenal-Tottenham Hotspurs)1887. november 19-én egy barátságos találkozóval kezdődött az észak-londoni rangadók sorozata, a Spurs 2-1-es vezetésénél félbeszakadt a mérkőzés, mert a sötétség miatt nem lehetett folytatni a játékot. A rivalizálás 1913-ban kezdődött, amikor az Arsenal a Highbury Stadionba költözött, négy mérföldre a White Hart Lane-től. Kupadöntőben még sosem találkoztak, de a bajnoki összecsapások és kupamérkőzések is igazi örökrangadónak számítanak. 1987. március 4-én a Ligakupa elődöntőjében mérkőztek, ahol az Arsenal idegenben nyert 2-1-re, később a döntőben is diadalmaskodott. 1991-ben a FA-kupa elődöntőjében ismét összecsaptak, a Tottenham Paul Gaiscone vezérletével 3-1-re nyert és egy hónappal később a kupát is magasba emelhették a játékosok. 2008. január 22-én a Ligakupa elődöntőjének visszavágóján 5-1-nyert a Tottenham (az első találkozó 1-1-es döntetlennel végződött), a csapatnak ez volt az első győzelme 1999 novembere óta riválisa ellen. A Spurs játékosai közül Billy Minter és Bobby Smith kilenc-kilenc találatot jegyeznek az Ágyúsok ellen, míg a másik oldalon Emmanuel Adebayor, Robert Pires és Alan Sunderland nyolcat lőttek az ősi riválisnak. Az Arsenalban David O’Leary 35 észak-londoni derbin lépett pályára. A legtöbb gól 2004. november 3-án született, amikor az Arsenal nyert 5-4-re a White Hart Lane-en. Viszonylag kevés olyan játékos van, aki a vetélytárshoz szerződött pályafutása során, a legnagyobb port Sol Campbell átigazolása kavarta (2001-ben költözött a Higburybe). Tavaly októberben a Sarkantyúsok 2-1-re győzött hazai környezetben.
A kelet-londoni derbi (West Ham United-Millwall)Mindkét klubot London East End negyedében alapították, a Millwallt egy skót szállítmányozási cég munkatársai, a West Ham Unitedet egy futballbíró és egy hajógyár tulajdonosa. Vetélkedésük egyike a legrégibb és legelkeseredettebb párharcnak Angliában. Már az első futballisták az egymással rivalizáló munkások közül kerültek ki. A Millwall négy legnagyobb ellenfele a West Ham United, a Crystal Palace, a Charlton Athletic, és a Gillingham, de első számú ellenségük a West Ham. Az első mérkőzést még „barátságos” találkozónak szánták. 1897. szeptember 23-án a Millwall nyert 2-0-ra, de már itt is felszínre kerültek az ellentétek. Eddig 98 alkalommal mérkőzött a két csapat, 38 Millwall-és 33 West Ham-győzelem mellett 27 döntetlen született. 1976-ban Ian Pratt Millwall-szurkoló meghalt a New Cross vasútállomáson, miután kiesett a vonatból, ahol a rivális drukkerekkel harcolt. A Millwall stadionjában a haláleset után szórólapokat osztogattak a következő felirattal: „Egy West Ham szurkolónak meg kell halnia, hogy megbosszuljuk társunk halálát!”.
Az Oroszlánok a Kalapácsosokkal az utóbbi években ritkábban csaptak össze, mert különböző osztályokban szerepeltek, 2005 és 2011 között egyszer, a Ligakupában találkoztak, de akkor nagyot balhézott mindkét alakulat. A stadionon kívüli verekedésekben leszúrtak egy Millwall-szurkolót, a mérkőzést pedig háromszor is meg kellett szakítani, mert a drukkerek beözönlöttek a pályára. A párharcot 3-1-es összesítéssel, hosszabbításban a West Ham nyerte. A mostani szezonban mindkét klub a másodosztály résztvevője, a West Ham kiesésnek, Milwall feljutásnak köszönhetően. Szeptemberben 1-1-es döntetlen született a The Denben. Érdekesség, hogy a Fenton-testvérek egy időben játszottak a rivális kluboknál: az idősebb, Ted 1932-1946 között a West Hamnél, ahol 1950-től 1961-ig menedzserként is dolgozott, míg Benny Fenton először 1937-39 között a Kalapácsosokat erősítette, majd az ellenséghez igazolt, ahol 1939 és 1946 között futballozott, 1966-tól 1974-ig pedig menedzserként szolgálta a klubot.
Bár a Millwall az alsóbb osztályokban szerepel (1988-tól 1990-ig játszottak a az élvonalban), rendkívül népszerű a szurkolók körében. Vérmesebb drukkereik Anglia leghírhedtebb huligánjai közé tartoznak, rengeteg botrányt okoztak már. 2002 májusában, egy Birmingam City elleni mérkőzés után a rendőrökre is rátámadtak. A rendőrség az eset után komolyan fontolgatta, hogy beperli a klubot, végül erre nem került sor. Az UEFA-kupa 2004-2005-ös kiírásának első körében a gárdát a Ferencvárossal sorsolták össze, az angol drukkerek Magyarországon sem fogták vissza magukat, és összeverekedtek a Fradi szurkolóival. Az egyik angolt szúrt sebbel kellett kórházba szállítani. A West Ham és a Millwall rivalizálását filmen is feldolgozták, a Huligánok (Green Street Hooligans) című filmet 2005-ben mutatták be.
A Mersey-parti rangadó (Everton-Liverpool)A liverpooli örökrangadót a „The Friendly Derby” (barátságos rangadó) néven is emlegetik, a hagyomány szerint liverpooli családokban a família egyik része a vörösöknek, míg a másik fele a kékeknek szurkol. A két stadion egyébként mindössze egy mérföldre van egymástól, és nemrég a két szurkolótábor összefogott, szeretnének egy futballnegyedet kialakítani a két stadion között.
Az első csata a két csapat közt a bajnokságban 1894. október 13-án volt, amit az Everton stadionjában, a Goodison Parkban rendeztek, ahol a hazai csapat 3-0-ra múlta felül a vendég Vörösöket, de az összesített statisztikában már a Pool áll jobban. Az 1950-es, ’60-as években vallási töltetet is kaptak az összecsapások: az Evertont katolikus, a Liverpoolt protestáns klubként emlegették (ennek valós alapja nem volt, mivel mindkét klub metodista eredetű). Más angol és európai rangadóktól eltérően a két szurkolótábor között ritka az erőszakos összecsapás, persze azért egyik klub drukkereit sem kell félteni, ha a másik hecceléséről van szó, mégis azon kevés párharcok egyike a két klub mérkőzése, ahol általában nem különítik el a szurkolókat, hanem békésen nézik végig együtt a mérkőzést. 1984-ben a két gárda vívta az Ligakupa döntőjét, és a Wembleyben mindkét tábor együtt énekelte a csapatok „összekombinált” indulóját, végül a Vörösök győztek. Az 1980-as évektől fokozódott a vetélkedés, szerencsére csak a pályán. Az 1985-86-os szezonban a két klub a Premier League-ben és a FA-kupában is versenyt futott egymással. A bajnokságban az őszi mérkőzésen 3-2-re nyert a Pool idegenben, a tavaszi visszavágón 2-0-ra az Everton diadalmaskodott az Anfield Roadon. A májusi kupadöntőben a már bajnok Liverpool duplázott, az FA-kupát is elhódította. 1989-ben játszottak utoljára kupadöntőt, ekkor ismét a vörösök emelhették a magasba az FA-kupát.
Azóta az Everton a középcsapatok közé süllyedt, a Pool változóan szerepel, igyekszik tartani helyét az angol (és európai) topcsapatok között. A legtöbb találat még az 1932-33-as idényben született, akkor a Pool 7-4-re nyert otthonában. A legtöbb gólt Ian Rush rúgta a Mersey-parti rangadókon - huszonötöt - a Liverpool vörös mezében.
A manchesteri rangadó (United-City)Ha a fociban Manchestert emlegetünk, mindenki a Unitedra gondol(t) – eddig, merthogy a City végérvényesen elfoglalta helyét az élcsapatok között. De a városon belüli eddigi „elnyomásért” alakult ki a két klub, a United és a City közötti feszültég és rivalizálás. Bár a United a (jóval) sikeresebb, az évek során egyre erősödött az ellentét, a másik elnyomásának igénye. A tabellán elfoglalt helyezések sem döntően befolyásolóak, a 2002-2003-as szezonban, mikor a végelszámolásnál 38 ponttal több volt a vörös manchesteri egyesületnek, mint a kéknek, a Manchester Cityt se otthon, se idegenben nem tudta megverni a Vörös Ördögök csapata, és a City szurkolói örömükben a ma már híressé vált rigmust skandálták: „Ez a mi városunk!” Az első ütközet 1881-ben volt, bár akkor a Manchester City még West Gorton, míg a Manchester United Newton Heath néven szerepelt. A találkozót utóbbiak nyerték 3-0-ra. Az örökmérleg az MU-nak kedvez, 161 párharcból 67-et megnyert, míg a City 44-et.
Az utóbbi években a Manchester City (az arab olajsejkeknek köszönhetően) nagycsapattá nőtte ki magát, 2010-ben FA-kupát nyert a csapat, ez volt a klub első nagy sikere 1976 (Ligakupa) óta. Idén a bajnoki aranyért is bejelentkeztek a „Polgárok”, 20 forduló után három pont előnnyel vezetik a tabellát a United előtt. 2008-tól az új, arab befektetetők rengeteg szárjátékost igazoltak Robinhótól Tévezig. Utóbbi szerződtetése órási botránnyal járt, az argentin a Unitedből érekezett 2009-ben a riválishoz. A vörösök szurkolóinak az amúgy is fájónak és sértőnek vélt átigazolást az átlagosnál is nehezebben sikerült feldolgozniuk, hiszen nem elég, hogy egyik játékosuk a városi riválishoz igazolt, a City szurkolói mindent megtettek, hogy felbosszantsák a másik manchesteri klub híveit. Érkezésekor „Isten hozott Manchesterben!” feliratú plakáttal köszöntették az argentin futballistát, aki azóta a város másik felén is tett arról, hogy kiebrudalják, ugyan papíron még a City játékosa, de a klub januárban bizonyára megszabadul tőle.
A rivalizálás mellett a kölcsönös tisztelet és a segítségnyújtás is megvan a felekben a másik iránt, mikor a Manchester United nem tudta a felújítások miatt az Old Traffordon játszani hazai mérkőzéseit, a City felajánlotta saját stadionját. A legtöbb iparvárosi rangadón Ryan Giggs lépett pályára, eddig 34 alkalommal, a United vörös mezében. A legutóbbi rangadó volt talán az eddigi 161 közül a legemlékezetesebb, a City az Old Traffordon tiporta sárba a címvédőt, 6-1-re győzve.
Old Firm (Glasgow Rangers-Celtic)Old Firmnek a két glasgow-i élcsapat, a Celtic és a Glasgow Rangers mérkőzéseit nevezik. A két klub kiemelkedik a skót labdarúgásból, összesen 96 skót bajnokságot és 68 skót kupát nyertek. A bajnokságban legutóbb 1985-ben (!) lett más csapaté az aranyérem, akkor Alex Ferguson az Aberdeenel diadalmaskodott – előtte, 1980-ben szintén Fergie-vel 14 év után nyert a nagy kettősön után bajnokságot az Aberdeen.
Eddig 397 meccset vívott a két klub, 158 Rangers- és 144 Celtic-győzelem mellett 53 döntetlen született. Az első találkozót 1888. május 28-án, hazai pályán 5-2-re nyerte a Celtic, utoljára 2011. december 28-án mérkőztek meg, a Celtic 1-0-ra nyert hazai környezetben. A rangadó nem csupán azért emelkedik ki, mert ez a két klub uralja a skót futballt - vallási és politikai töltete is van. A Celtic szurkolói hagyományosan katolikusok, Írország lobogóját látni a stadionban – a klubot ír bevándorlók alapították -, a Rangers hívei viszont protestánsok, Nagy-Britannia zászlóját lengetik. Az Old Firm szókapcsolat onnan ered, hogy a legelső mérkőzés után a lapok a békés hangulatú találkozóra utalva azt írták, hogy úgy játszottak, mint régi, jó barátok („They played as old firm friends”). Sajnos ez a békés hangulat azóta nem jellemző, nem egyszer tömegverekedés tört ki a két tábor között. 1999 májusában a Celtic Parkban a hazai szurkolók rakétával „bombázták” Hugh Dallas játékvezetőt, akinek le kellett fújnia a mérkőzést, hogy orvosi ellátást kaphasson. A legtöbb gól 1892-ben (5-3 a Celtic javára otthon) és 1986-ban (4-4-es döntetlen az Ibrox Stadionban) született.