NHL

A játékosok nemmel válaszoltak a tulajdonosok tervezetére

  • Molnár Dávid

Az NHL tulajdonosainak köre december elején szavazta meg az új csoportokról és lebonyolítási rendszerről való elképzeléseket, amire a játékosok szakszervezetének (NHLPA) január 6-ig adtak határidőt, hogy jóváhagyják vagy megvétózzák azt. Az NHLPA kivárt az utolsó napig, és végül élt vétói jogával, úgyhogy a 2012-2013-as szezon mindenképp ugyanolyan formában fog lezajlani, mint az idei – a csoportok tagjai sem fognak változni. Magában az NHLPA döntése nem okozna nagy gondot, viszont a közelgő bérvita előtt egyáltalán nem jött jól ez a húzás. Az NHL és az NHLPA nézetei ezzel már 2012 elején távolabbak kerültek egymástól, ami egy újabb lockoutot eredményezhet a későbbiekben.

Nyolcadik heti erőrangsorunkban részletesen bemutattuk a tulajdonosok által frissen megszavazott rendszer-átalakítást. Az NHL tulajdonosainak gyűlésén 26-4 szavazati arányban nyert az az elképzelés, miszerint felszámolják a mostani két főcsoportos rendszert, és a helyébe négy főcsoport kerül, kettő 7, illetve kettő 8 csapattal. Az NHL tulajdonosai elsősorban az utazások mértékét akarták visszaszorítani, hogy a játékosok és a szurkolók is lehetőleg minél több mérkőzésen vegyenek részt helyi idő szerint. A tervezetet jóváhagyták a tulajdonosok, és a játékosok szakszervezetének, az NHLPA-nek január 6-ig adtak határidőt, hogy rábólintsanak a rendszer megújítására.

Fehr megvétózta a javaslatot

Ehelyett az NHLPA tavaly kinevezett új elnöke, Donald Fehr megvétózta a tulajdonosok elképzelését, és ezzel alaposan keresztülhúzta számításaikat. Egy dolog biztossá vált ezzel: jövőre marad minden a régiben, nem lesz csoportátszervezés, és a rájátszás lebonyolításához sem nyúlnak hozzá. Az NHLPA-nek többek között ez utóbbi nem tetszett – a tervezet alapján a csapatok a rájátszás első két körét csoportellenfelekkel vívták volna, tehát a szezon meccseinek több mint 60%-át csoporton belül játszották volna a klubok. Bár az NHL tekintettel volt a jelenleg is élő rivalizálásokra, és igyekezett őket egyben tartani, ettől függetlenül nem lett volna hosszútávon kamatozó, ha a különböző főcsoportok tagjai hosszú éveken keresztül csupán kétszer találkoznak egymással, ha rájátszásba sem jutnak. A másik gócpont a playoffba jutás problémája nyújtotta: a két hétfős csoportban ugyanis sokkal nagyobb lett volna az esélye a csapatoknak a rájátszást kivívni, mint a nyolcfősökben.
Ennek ellenére az NHL elnökhelyettese, Bill Daly úgy nyilatkozott, hogy mérvadó okok nélkül éltek vétói jogukkal a játékosok. Hogy ez hova vezet, abba belegondolni is rossz.

Mert a biztos következményeken túl további eshetőségek bukkannak fel, melyek egy újabb bérvita előtt nagy aggodalmakat kelthetnek az NHL szurkolók körében. Donald Fehr ezzel a húzással megmutatta, hogy az NHLPA-nek van tekintélye, hatalma, és kiáll az álláspontja mellett. Ugyebár a 2004-2005-ös lockoutnál végül a játékosok adták be a derekukat, és belementek a fizetési sapka rendszerébe. Az NHL nem engedett, vagy legalábbis csak kismértékben. Ha ezúttal az NHLPA sem fog, akkor a bérvita előreláthatólag sokáig el fog húzódni, mire a feleknek sikerül kompromisszumra jutniuk.
Ez pedig egy újabb teljes egészében elmaradó idényt fog jelenteni. Még egy ilyet, alig egy évtizeden belül nem engedhet meg magának a sportág, sem a klubok és sem a játékosok.  Viszont amíg ilyen makacs vezetőkkel ülnek le tárgyalni egymással a felek, az sem valószínű, hogy a követeléseiktől egykönnyen eltekintenek.

Ami csak egy nagy NEM-nek tűnő válasz volt az NHLPA részéről, valójában azt jelenti, hogy a 2012. január 1-jén még nullán álló tárgyalások rögtön egy héttel később legalább tíz egységgel zuhantak, ha nem többel. Ez pedig az NHL jövő évi szezonját figyelembe véve nem egy jó kezdőpozíció. Szerencsére még sok idő van szeptemberig, amíg a jelenleg érvényben lévő kollektív szerződés lejár, és addig számtalan módon közeledhetnek egymáshoz a felek, ha a közös érdeket – egy 2012 októberében időben elrajtoló szezont – képesek szem előtt tartani.