Dakar 2012

Törölték a pénteki szakaszt Dakaron

  • MTI

Sebestyén Sándor a 99. helyen ért célba csütörtökön, a Dakar-rali ötödik, Chilecito és Fiambala közötti szakaszán, mely után a szervezők bejelentették, hogy a rossz időjárási körülmények miatt törölik a pénteki versenyt.

A viadal honlapja szerint a magyar pilóta összetettben a 101.
   
A rali másik autós magyarja, Szalay Balázs 29. lett csütörtökön, annak ellenére, hogy kocsija a cél előtt 60 km-rel leállt, s csaknem félóráig nem is lehetett újraindítani. Összesítésben a komoly időveszteség ellenére is sikerült hat helyet javítania Szalaynak, aki a 117 versenyben lévő autós között a 39. pozíciót foglalja el.
   
A Fiambala és Copiapo között kijelölt pénteki gyorsasági szakaszt azért kellett törölni, mert az Andokban tapasztalható hideg, havazással és esővel "tarkított" idő miatt a chilei hatóságok lezárták a 4700 méter magasan fekvő San Francisco hágót. A Dakar résztvevői így versenyen kívül, "karavánban" haladva teszik majd meg az utat Copiapóba.

Eredmények:
5. szakasz, Chilecito-Fiambala, 423 km (gyorsasági: 177 km):
Autósok (117 beérkező alapján):
1. Krzysztof Holowczyc (lengyel, Mini) 2:10:51 ó
2. Robby Gordon (amerikai, Hummer) 1:01 p h.
3. Stéphane Peterhansel (francia, Mini) 3:52 p h.
...29. Szalay Balázs (Opel) 1:08:22 ó h.
...99. Sebestyén Sándor (Toyota) 4:23:22 ó h.
Összetett:
1. Peterhansel 11:58:03 ó
2. Holowczyc 4:18 p h.
3. Nani Roma (spanyol, Mini) 10:39 p h.
...39. Szalay 5:40:35 ó h.
...101. Sebestyén 16:32:18 ó h.
Motorosok (120 beérkező):
1. Cyril Despres (francia, KTM) 2:28:33 ó
2. Marc Coma (spanyol, KTM) 1:41 p h.
3. Juan Barreda Bort (spanyol, Husqvarna) 12:42 p h.
Összetett:
1. Despres 14:19:00
2. Coma 9:51 p h.
3. Helder Rodrigues (portugál, Yamaha) 47:56 p h.