Tour de Ski

Björgen - Kowalczyk 2-3

  • VNA

Sorozatban a második szakaszon Marit Björgen győzött a Tour de Skin, így közelíti az összetettben vezető Kowalczykot.

A hétfői szünnap után a hölgyek számára is a keddi toblachi szakasszal folytatódott a sífutók Tour de Ski sorozata. A 3,3 kilométer hosszúságú, egyenkénti indításos futam során klasszikus stílusban haladt a mezőny. Ezúttal is a két fő favorit, a norvég Marit Björgen és az eddig már három szakaszt is megnyerő lengyel Justyna Kowalczyk párharcát hozta a szakasz, amelyet végül 3,9 másodperces különbséggel előbbi nyert meg. A táv egyetlen ellenőrző pontján még csak 0,1 másodperc volt kettőjük között, de a hajrát jobban bírta Björgen, aki ezzel második idei szakaszgyőzelme mellé begyűjtötte a 15 másodperces időjóváírást is.

Marit Björgen közelíti riválisát, de még mindig hátrányban van Justyna Kowlaczykkal szemben

Bár a szakasz előtti hírek szerint Kowalczyknak fájt a térde, ez nem látszott meg mai teljesítményén, most is remekül helytállt, második helyével pedig továbbra is őrzi vezetését az összetett versenyben - igaz Björgen valamelyest csökkentette hátrányát. A szakasz harmadik helyét némiképp meglepetésre nem a harmadik összetettbeli esélyes, Therese Johaug szerezte meg (ő csak hatodik lett), hanem egy másik norvég, a 2007-es sprint világbajnok Astrid Jacobsen. A Tour de Ski szerdán délben egy szabadstílusú sprint versennyel Toblachban folytatódik.

Tour de Ski 2011/12 - Toblach (ITA)
5. szakasz - női 3,3 km klasszikus
1. Marit Björgen (norvég) 10:49,2
2. Justyna Kowalczyk (lengyel) +3,9 mp
3. Astrid Jacobsen (norvég) +15,1 mp
4. Nicole Fessel (német) +17,0 mp
5. Stefanie Boehler (német) +17,2 mp
6. Therese Johaug (norvég) +21,2 mp
Tour de Ski 2011/12
az összetett verseny állása az 5. szakasz után
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 1:11:02,9
2. Marit Björgen (norvég) +17,7 mp
3. Therese Johaug (norvég) +1:33,9 mp
4. Krista Lahteenmaki (finn) +3:43,5 mp
5. Aino Kaisa Saarinen (finn) +3:44,1 mp
6. Charlotte Kalla (svéd) +3:50,8 mp