Premier League előzetes

A Wolves elleni győzelembe kapaszkodna a Chelsea

Folytatódik a nagyüzem az angol labdarúgó-bajnokságban, hétfőtől már a 20. fordulót rendezik a szigetországban. A négy forduló óta nyeretlen Chelsea Wolverhamptonba látogat, a Fulham az Arsenalt fogadja.

Wolverhampton Wanderers-Chelsea 16:00 Tv: Digi Sport Hathárom-tipp: xA Wolves öt, a Chelsea négy kör óta nyeretlen, de amíg előbbi zsinórban négy döntetlen után (közte az Arsenal elleni londoni pontszerzést) követően fogadja a Kékeket, André Villas-Boas együttese egyre lejjebb süllyed, három iksz után szombaton a Stamford Bridge-en verte az Aston Villa. Bár a hírek szerint a portugál menedzser iránt töretlen a bizalom, ha a csapat így folytatja, akkor még az Európa Liga-indulásért is keményen kell küzdeniük. Idegenben eddig ötször botlott el a Chelsea (két vereség, három döntetlen), de a Man. United (3) és a Liverpool (7) után a harmadik legkevesebb gólt kapta (8).

A Farkasok 1979-ben szereztek utoljára pontot a Chelsea otthonában (2-1-re nyertek), de most ismét jó esély kínálkozik erre.

"A Wolves ellen nem lesz gond a motivációnkkal, sűrű a program, gyorsan elfelejthetjük az Aston Villa elleni vereségünket. Amire most nagy szükségünk van, az a három pont, amivel megmutathatjuk kitartásunkat és lelki erőnket, és ez a továbbiakra is plusz motivációval szolgálna, mert fizikailag bizony kimerültek a játékosok. Tisztelem ennek az országnak az ünnepi hagyományokat, de nem hinném, hogy ez a menetrend igazságos lenne, 48 órán belül játszunk két meccset, de ez nem minden klubra érvényes" - kritizálta a feszes programot Villas-Boas.

A vendégeknél Jamie O'Hara és Ronald Zubar sérült, Nenad Milijas eltiltott, hazai oldalon Braniszlav Ivanovics hiányzik. Novemberben Londonban 3-0-ra győztek a Kékek.

Fulham-Arsenal 18:30 Tv: Digi Sport Hathárom-tipp: 2

A Fulham hét mérkőzéssel ezelőtt, 2008. augusztusában tudta legyőzni utoljára az Ágyúsokat, és az eddig 46 összecsapásból csak hatot nyert meg, de idei sovány győzelmi terméséből (4) hármat hazai pályán ért el, 20 pontjából 12-őt szerzett a Craven Cottage-en. Novemberben 1-1-es döntetlen született az Emiratesben, Thomas Vermaelen mindkét kapu előtt eredményes volt.

Ami a londoni derbiket illeti, Martin Jol gárdája a QPR-t kiütötte (6-0) a Chelsea és az már említett Arsenal elleni idegenbeli fellépésen pontot szerzett. Van Persie-ék a Queens Park és a Chelsea ellen diadalmaskodtak, a Spurstől kikaptak. A Fulham most három nyeretlenül megvívott találkozó (egy verség, két döntetlen) után csap össze az Arsenallal, a vendégek az elmúlt három hónapban csak négy pontot veszítettek.

Érdekesség, hogy a Fulham eggyel kevesebb gólt kapott eddig (26), mint az Arsenal, de az Ágyúsok 15-el többet szereztek (35).

A magyar érdekeltségű csapatok közül Buzsáky Ákos klubja, a Queens Park Rangers a hozzá hasonlóan újonc Norwich Cityt fogadja.

Premier League, 20. forduló:
A hétfői program:
Aston Villa-Swansea City 16:00
Blackburn Rovers-Stoke City 16:00
Queens Park Rangers-Norwich City 16:00 Tv: Digi Sport Plusz
Wolverhampton Wanderers-Chelsea 16:00 Tv: Digi Sport
Fulham-Arsenal 18:30 Tv: Digi Sport
Az állás:
1. Manchester City 19 14 3 2 53 16 +37 45
2. Manchester United 19 14 3 2 49 17 +32 45
3. Tottenham Hotspur 18 12 3 3 35 20 +15 39
4. Arsenal 19 11 3 5 35 26 +9 36
5. Chelsea 19 10 4 5 37 24 +13 34
6. Liverpool 19 9 7 3 24 15 +9 34
7. Newcastle United 19 8 6 5 26 25 +1 30
8. Stoke City 19 7 5 7 20 30 -10 26
9. Everton 18 7 3 8 19 20 -1 24
10. Aston Villa 19 5 8 6 22 24 -2 23
11. Norwich City 19 5 7 7 28 34 -6 22
12. West Bromwich Albion 19 6 4 9 19 27 -8 22
13. Sunderland 19 5 6 8 23 22 +1 21
14. Fulham 19 4 8 7 20 25 -5 20
15. Swansea City 19 4 8 7 18 23 -5 20
16. Wolverhampton 19 4 5 10 21 34 -13 17
17. Queens Park Rangers 19 4 5 10 18 33 -15 17
18. Wigan Athletic 19 3 6 10 17 37 -20 15
19. Blackburn Rovers 19 3 5 11 28 41 -13 14
20. Bolton Wanderers 19 4 1 14 23 42 -19 13