NFL beharangozó

Minden eldől újév első napján - jön az utolsó forduló

  • Molnár Dávid

Az NFL nem akármilyen ajándékkal kedveskedik a nézőknek rögtön az újév első napján: mind a 32 csapat pályára lép az alapszakasz utolsó fordulójában, hogy pontot tegyenek a rájátszásért való küzdelem végére.

Szinte úgy tűnik, hogy most kezdődött a szezon, de mégis itt járunk, az utolsó fordulónál. A fináléhoz méltó módon, vasárnap az NFL összes gárdája pályára lép, úgyhogy igazi csemegének ígérkezik újév első estéje az NFL-drukkerek számára. Előző cikkünkben már foglalkoztunk azokkal a csapatokkal, akiknek még nagy fontossággal bír ez az utolsó megmérettetés, és tippeltünk a Tennessee houstoni vendégjátékára. Nézzük meg jobban azonban a többi párharcot is!

Green Bay-Detroit Remek erőfelmérés lesz ez a Lions számára, hiszen a rájátszásban könnyen összekerülhetnek a Green Bay-jel, ha továbbjutnak a wild card körön Matthew Staffordék. Erre meg is van az esély, hiszen jelen állás szerint a két nem csoportelső közül (az Atlanta a másik) ők állnak előrébb a táblázaton, ugyanakkor egy Falcons-győzelem és Lions-vereség esetén lehet, hogy a New Orleans Saints-et kapnák ellenfélül, ami nem lenne túl jó ómen. Ami mindenképp a Lions malmára hajtja a vizet, az az, hogy a Packers sok kezdőjét pihentetni fogja, nekik már nincs jelentősége az év utolsó alapszakasz-mérkőzésének. Tipp: Az Oroszlánok ki is használják a tartalékosan felálló Packers adta lehetőséget, még ha ez a hazai szurkolóknak nem is fog nagyon tetszeni.

Hatalmas harc lesz a fennmaradó play-off helyekért még az NFL-ben

Jacksonville-Indianapolis Harc az első draftpozícióért, vagy harc a presztízsért? Ha az előbbi fog érvényesülni az összecsapáson, akkor valószínűleg az év legunalmasabb mérkőzése lesz ez. Ha utóbbi, akkor viszont az egyik legszórakoztatóbb, hiszen két gyenge csapat minden sportágban össze szokta kapni magát, ha egymás ellen ütköznek meg. Tipp: A Colts az utóbbi fordulókban hazai pályán bezsebelt két győzelmet, de idegenbeli mutatójukkal továbbra sem büszkélkedhetnek. Meg az első húzást sem szeretnék elrontani, a Jaguars szépen búcsúzik a szezontól.

Miami-New York Jets Mark Sanchezék egy múlt heti győzelemmel most hátradőlve figyelhetnék az utolsó forduló eseményeit. Ehelyett a körmüket rághatják, hiszen nem lesz elegendő leverni a Miamit, sok más mérkőzésnek is jól kell alakulnia a saját szempontjukból, hogy a Jets kiharcolhassa bérletét a wild card hétre. Azonban a Dolphins már koránt sem az a csapat, amely az első hét mérkőzését elbukta, és múlt héten a csoportelső Patriotst is alaposan megszorongatták. Tipp: Nem kell Sanchezéknek senkit sem figyelniük a meccs lefújása után, hiszen a Miami elleni vereségükkel minden esélyük elszáll a rájátszásra.

New Orleans-Carolina: Egy év múlva ez a mérkőzés talán a csoportbajnoki címről dönthet, de egyelőre Cam Newtonék úgy vágnak neki, hogy ebben az idényben már nem lépnek többet pályára. Ettől függetlenül szórakoztató mérkőzés lesz, hiszen a túloldalt valószínűleg ha nem is végig, de epizódszerepet kaphat Drew Brees, aki a múlt héten megdöntötte a szezonrekordot az összepasszolt yardokat illetően. A túloldalt meg az év rookie-szenzációja, Cam Newton fogja adogatni a labdát. Tipp: Ponteső a Saints otthonában, ám ebből a hazaiak fognak kijönni jobban, még ha sok emberüket pihentetni is fogják.

Minnesota-Chicago A Vikings a múlt héten három forduló után először 30 alá szorította az ellene szerzett pontokat a Washingtonban aratott győzelmük során. A héten pedig az a Bears fogja meglátogatni őket a szezonzárón, mely zsinórban ötöt bukott, és ez alatt mindösszesen 68 pontot szereztek a Medvék. Tipp: Cutler kiesése komoly érvágásnak bizonyult a Bears szezonját nézve, és az eddigi helyettesítői a Vikings ellen sem lesznek képesek bebizonyítani, hogy méltóak a pótlására.
New England-Buffalo: Divíziórangadóval zárul a Bills szezonja, mely lehetett volna ennél sokkal fényesebb, ha Ryan Fitzpatrick teljesítménye nem zuhan akkorát, amilyet. Tom Brady szintén rekordot dönthet, ha egyáltalán pályára lép, ami nem biztos, tekintve hogy a Patriots már biztos hazai pályán kezdi meg a rájátszást, a wild card körből kimaradva. A Billsnek kijött a lépés a Denver ellen, de a Patriotst nehezen fogják 14 ponton tartani. Tipp: Bradyvel vagy Brady nélkül, de a Patriotsnak hoznia kell ezt a mérkőzést a hazai közönsége előtt.

Philadelphia-WashingtonMichael Vickék már nem izgulhatnak sorsuk miatt az utolsó fordulóban, hiszen az a múlt héten eldőlt. Ellenben a szezont még pozitívan zárhatják, ha sikerül a Redskinst két vállra fektetni, ami egyáltalán nem nehéz feladat egy olyan csapatnak, melynek a csoportellenfelek elleni mutatója 4-1. Tipp: Talán a forduló legsimább győzelme lesz ez, amit természetesen a hazai Eagles szerez meg.

St. Louis-San FransiscoA Rams mindent kihozott ebből a szezonból, amire csak hivatott lehetett. 2 győzelmükkel nem részesültek abban a megszégyenülésben, ami felé az Indianapolis Colts tartott, hogy nyeretlenül zárják a szezont. Most már gondolataik a draft körül foroghatnak, és egy győzelem csak rontana az esélyeiken. Nem mintha a csoportbajnok 49ers ellen hazai pályán ők lennének az esélyesek. Alex Smithék egy győzelemmel a Saints meccs kimenetelétől függetlenül bebiztosítanák a hazai pályát a rájátszás első körében. Tipp: Ezt az esélyt pedig nem is szórakozza el a San Fransisco.

Atlanta-Tampa Bay Itt a másik esélyese a hét legnagyobb arányú győzelmének. A Tampa Bay katasztrofális, valljuk be, védelmén úgy mennek át az ellenfél támadói, mint kés a vajon. A jelenlegi 9 meccs óta tartó vereségszériájuk alatt szépen a liga legaljára kerültek, ami az elszenvedett pontokat illeti. Az Atlanta bár a múlt héten kikapott, továbbra is biztos rájátszás-résztvevő, nem fog gondot jelenteni nekik a Buccaneers a szezonzárón. Tipp: A meccs lefújását követően csak a Lions-mérkőzés eredménye miatt kell majd izgulniuk Matt Ryanéknek. Igazán nagy pech lenne, ha három héten belül másodszor kell majd megütközniük Drew Breesékkel.

Arizona-Seattle Csata az NFC nyugati csoportjának második helyéért. A Cardinals az utóbbi hetekben szépen feltornázta magát, igen komoly skalpokat szerezve, és reményekkel telve tekinthetnek a jövőre. A Seahawksról ugyanez elmondható, a szezon második felét nekik is sikerült jól megnyomni. Abszolút kétesélyes mérkőzés. Tipp: Az Arizonának a hazai mérlege egyáltalán nem rossz, és összességében jobb csapatokat győztek le mostanában, mint a Seahawks, úgyhogy Kevin Kolbékra tennénk a voksunkat.

Oakland-San Diego Az Oakland az előbb bemutatott két csapattal ellentétben pont ellentétes utat járt be. Darren McFaddenék jól kezdték a szezont, azonban a második etap nem úgy sikerült, ahogy azt gondolták volna, köszönhetően formahanyatlásnak és sérüléseknek egyaránt. San Diegóban a 10. héten sikerült győzelmet aratniuk, ezért a Chargersnek legalább 8 ponttal kéne vernie idegenben a Raiderst, hogy az évet csoportmásodikként zárják. Tipp: A Detroit ellen szoros meccset buktak, majd nyögvenyelősen nyertek a Chiefs ellen, egy újabb szoros, de vereséggel záruló meccs várható a Raiders számára, akik kénytelenek lesznek McFaddent is nélkülözni a szezonzárón.

Denver-Kansas CityTim Tebow visszahozta a reményt Denverbe, de az utóbbi két fordulóban mégis tehetetlen volt, ahogy maga a csapat is. Most meg kell mutatnia, hogy mire képes, különben pályázhatnak az év legnagyobb csalódottai címre. A Chiefs már csak az ünneprontásban reménykedhet, de ne feledjük, hogy a védelmüknek sikerült megállítania a Green Bayt is alig pár hete. Lehet, megint képesek valami meglepetést okozni. Tipp: Tebow az év legdominánsabb teljesítményével repíti rájátszásba a csapatát.

Cleveland-PittsburghA Brownsnak kell a jó draft-cédula, a Steelersnek meg a csoportbajnoki cím. Egyszerű a képlet, még ha Roethlisberger játéka továbbra is kérdéses. Tipp: Három hete három pontot engedtek a Brownsnak, most lehet, hogy többet fognak a pittsburghiek engedni, de a győzelemről mindenképp le kell tennie a hazaiaknak.

Cincinnati-Baltimore Valamit előre sejthettek a menetrend készítők a nyáron, hiszen sikerült az év utolsó két mérkőzésére olyan csapatokat összeugrasztani, akik számára élet-halál harc lesz a találkozó. A Cincinnatinak kell a győzelem a wild card helyért. A Ravensnek pedig a csoportgyőzelemért. Tipp: egy izgalmas, végsőkig feszült mérkőzés, ami mindenképp ráhatással lesz a rájátszás-párharcok kialakulására.

New York Giants-DallasAz alapszakasz utolsó Sunday Nightja pedig mindent eldönt az NFC keleti csoportjában. Még ha a szezon egészét tekintve talán egyik csapat sem érdemelne rájátszást az inkonzisztenciájuk miatt. Romo továbbra is gyógyulgat, de igen nehéz elképzelni, hogy némi sérüléssel bajlódva se vállalja ezt a mérkőzést, ami könnyen az utolsó lehet a Cowboys számára. Mindkét csapat elkerülhette volna ezt, ha képesek lettek volna kihasználni a lehetőségeket, amikor elhúzhattak volna a másik elől. Nem tették, de ezért talán a semleges NFL-drukkerek örülhetnek leginkább. Tipp: Az utolsó pillanatig a Cowboys fog állni nyerésre, aztán Manning szokásos módon ellopja a reflektorfényt a dallasiaktól, és kiharcolja a rájátszást a csapatnak.