Premier League

A City hiába játszott nagy fölényben, elbukott a Sunderland otthonában - videó

A Sunderland bravúros győzelmet aratott a vendég Manchester City ellen az angol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. Az éllovas a meccs nagy részében dominált a pályán, de a hosszabbítás utolsó másodperceiben Dzsi Dong Von szerencsés gólja a Fekete Macskák sikerét jelentette.

Az ünnepek alatti meccsdömping miatt Roberto Mancini több kulcsjátékosát is kihagyta a City kezdő tizenegyéből, David Silva, Sergio Agüero, Micah Richards és Gael Clichy is csak a kispadon kapott helyet.

Egy hazai lehetőséggel indult a mérkőzés, a 3. percben Nicklas Bendtner lépett ki, ziccerben törhetett kapura, de Joe Hart ki tudta szorítani jobbra és védett. Az első negyedórában a Sunderland dominált, az 5. percben Cattermole balról tesztelte Hartot.

A  City első helyzetére a 13. percig kellett várni, Adam Johnson jobbról, éles szögből durrantott kevéssel a hosszú felső fölé. Innentől kezdve fokozatosan fölénybe került a vendégcsapat, főleg a jobb oldaluk volt aktív, a 31. percben Johnson beadását a bajnokságban egy hónap után ismét kezdő Edin Dzeko fejelte kapura, Mignolet védett. Négy perc múlva a bosnyák egy szöglet után továbbfejelt labdát tűzött kapura, a labda a felső lécen csattant.

A második félidőben tovább nőtt a kékmezesek dominanciája a pályán, Mancini a szünetben Sergio Agüerót is becserélte, majd David Silva is érkezett. A játékrész elején Yaya 20 méteres kapáslövése szállt el a kapu mellett, majd Dzeko bombázott 17 méterről fölé. Az 59. percben Agüero ziccerét Simon Mignolet támaszkodó lábával hárította, de pár perc múlva a másik kapu előtt Sessegnon is meccslabdát rontott.

A 76. percben Dzeko lépett ki ziccerben, de a védők beérték, majd az utolsó percben David Silva lövését fogta Mignolet, a kipattanót Richards a kapufára bólintotta. A Sunderland hihetetlen szívóssággal védekezte ki a listavezető rohamait a második felvonásban, a Cattermole, Vaughan, Larsson tengely hibátlan volt a középpályán, és a mérkőzés drámai véget ért, a hosszabbítás utolsó percében egy szerencsés góllal a Fekete Macskák ünnepelhettek: Agüero sokadik lövése után indították gyors ellentámadást a hazaiak, Sessegnon tette tovább a labdát balra Dzsinek, aki elfektette Hartot, és a hálóba gurított, a visszajátszás szerint lesről. (1-0). 

A Sunderland egy a lefújás előtti pillanatokban szerzett góllal 1-0-ra verte a lényegesen többet támadó, listavezető Manchester Cityt az angol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Martin O'Neill december eleji kinevezése óta öt bajnokiján tíz pontot gyűjtött a Sunderland, míg a Manchester City immáron zsinórban negyedik idegenbeli fellépésén sem tudott győzni, emellett 216 perce gólképtelen, ami nem a legjobb előjel a Liverpool elleni összecsapás előtt. Roberto Mancini együttese az élen áll, de csak jobb gólkülönbségének köszönhetően. A Polgárok botlásának Manchester másik felében örülhetnek igazán, hiszen három pontos hátrány helyett egyenlő az állás a Premier League félidejében. 

Dzsi gólja a 93. percben 

Premier League, 19. forduló:
Sunderland-Manchester City 1-0 (0-0)
gól: Dzsi Dong Von (93.)
 
Korábban:
West Bromwich Albion-Everton 0-1 (0-0)
g: Anichebe (87.)
Szombaton játszották:
Arsenal-Queens Park Rangers 1-0 (0-0)
g: van Persie (60.)
Bolton Wanderers-Wolverhampton Wanderers 1-1 (1-0)
g: Ricketts (22.), illetve Fletcher (49.)
Chelsea-Aston Villa 1-3 (1-1)
g: Drogba (23., 11-esből), illetve Ireland (28.), Petrov (83.), Bent (86.)
Norwich City-Fulham 1-1 (0-1)
g: Jackson (94.), illetve Sa (7.)
Stoke City-Wigan Athletic 2-2 (0-1)
g: Walters (77., 11-esből), Jerome (84.), illetve Moses (45.), Watson (87., 11-esből)
piros lap: Caldwell (76., Stoke)
Swansea City-Tottenham Hotspur 1-1 (0-1)
g: Sinclair (84.), illetve van der Vaart (44.)
 
Manchester United-Blackburn Rovers 2-3 (0-1)
g: Berbatov (52., 62.), illetve Aiyegbeni (16., 51., - az elsőt 11-esből), Hanley (80.)
Pénteken játszották:
FC Liverpool-Newcastle United 3-1 (1-1)
gól: Bellamy (30., 67.), Gerrard (78.), illetve Agger (25., öngól)
Az állás:
1. Manchester City 19 14 3 2 53 16 +37 45
2. Manchester United 19 14 3 2 49 17 +32 45
3. Tottenham Hotspur 18 12 3 3 35 20 +15 39
4. Arsenal 19 11 3 5 35 26 +9 36
5. Chelsea 19 10 4 5 37 24 +13 34
6. Liverpool 19 9 7 3 24 15 +9 34
7. Newcastle United 19 8 6 5 26 25 +1 30
8. Stoke City 19 7 5 7 20 30 -10 26
9. Everton 18 7 3 8 19 20 -1 24
10. Aston Villa 19 5 8 6 22 24 -2 23
11. Norwich City 19 5 7 7 28 34 -6 22
12. West Bromwich Albion 19 6 4 9 19 27 -8 22
13. Sunderland 19 5 6 8 23 22 +1 21
14. Fulham 19 4 8 7 20 25 -5 20
15. Swansea City 19 4 8 7 18 23 -5 20
16. Wolverhampton Wanderers 19 4 5 10 21 34 -13 17
17. Queens Park Rangers 19 4 5 10 18 33 -15 17
18. Wigan Athletic 19 3 6 10 17 37 -20 15
19. Blackburn Rovers 19 3 5 11 28 41 -13 14
20. Bolton Wanderers 19 4 1 14 23 42 -19 13