Dakar 2012

Újév első napján startol a dél-amerikai kaland

  • MTI
Címkék:

Egy 856 km-es szakasszal vasárnap Mar del Platában rajtol el a jövő esztendő egyik legnagyobb látványosságának ígérkező Dakar 2012 tereprali viadal, melynek mezőnye argentin, chilei és új helyszínként perui szakaszok leküzdése után január 15-én Limában ér célba.

A világ legnehezebb és legnagyobb terepversenyének félszáz nemzet képviseletében 742 résztvevője lesz; 173 autó, 188 motorkerékpár, 32 kvad és 76 kamion vág neki az útnak. Az száguldás össztávja több mint 8300 km. Nem veszélytelen "szórakozásról" van szó: a gépet és embert próbáló kalandnak - 1979 óta íródó történetében - több mint ötven halálos áldozata volt.

Ezúttal magyarok is indulnak. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős két év kihagyás után próbál meg el eljutni a végcélig. A csapat Darázsi Zsolt irányításával versenykamiont is indít, és az alakulatot szervizkamion segíti. Szalayék mellett egy másik magyar kettős, a Sebestyén Sándor, Bognár József duó is megkísérli "összekötni" az Atlantit a Csendes-óceánnal.

Szalayék már megérkeztek a helyszínre, ahol pénteken és szombaton zajlik a gépátvétel, aztán következhet a verseny.

Ami a viadal útvonalát illeti, öt szakasz lesz Argentínában, öt Chilében és végül négy Peruban. A résztvevők az első napon dűnés etapot teljesítenek, majd Argentínában északnak veszik az irányt, átkelnek az Andokon, az öt chilei szakasz közben pedig egy pihenőnap következik. Ezt követően megint északnak fordulnak, hogy az utolsó napokon - a rali történetében először - Peruban is száguldozzanak. A chilei és perui etapok többsége sivatagi lesz.

A Dakar-ralit 2009 óta bonyolítják le Dél-Amerikában annak következményeként, hogy terrorfenyegetettség miatt 2008-ban törölni kellett a versenyt az eredeti helyszínen, Afrikában. A törlésről egy nappal a rajt előtt, január 4-én határoztak; a verseny 1979 óta íródó históriájában példátlan döntés azért született meg, mert nem lehetett garantálni a versenyzők és a kísérők testi épségét a nyolc mauritániai szakaszon. A szervezők azóta több alkalommal is kinyilvánították, hogy a viadal előbb utóbb visszatér az afrikai utakra, ám végső döntés még nem született.