Tour de Ski

Tömegkarambol a célegyenes bejáratánál - videó

  • VNA

Izgalmas befutót hozott a Tour de Ski második oberhofi szakasza, ahol a sors Axel Teichmann kezére játszott.

A férfiak számára egy 15 km-es klasszikus stílusú versennyel folytatódott pénteken a Tour de Ski sorozat. A hendikep indításnak köszönhetően a prológot megnyerő norvég Petter Northug indulhatott elsőként. Bár az olimpiai bajnok sífutó nyilván szerette volna, nem tudta a mögötte rajtoló masszív mezőnyt maga mögött tartani és főként arra figyelt, hogy a hajrát jó helyről kezdhesse meg. A célegyenes előtti utolsó kanyarban (amely enyhe emelkedőt is tartalmazott) a szintén helyezkedő Dario Cologna elesett. A svájci sífutó viszont ezzel mindenkit feltartott 2-3 másodpercre, kivéve a német Axel Teichmannt, aki jó - talán ösztönös - érzékkel a mezőny élén haladt már ekkor. A német sikerét később már nem veszélyeztette semmi sem az utolsó métereken, így Teichmann átvette a vezetést az összetett versenyben.

Axel Teichmann szerencsés volt a kanyarban, így átvette a vezetést az összetettben

A "mezőnyhajrát" végül Northug nyerte meg Cologna előtt, így a két nagy favorit továbbra is egymást figyelheti a versenyben. A férfiaknál sokkal szorosabb az élmezőny két szakasz után, mint a nőknél, ahol még 30-an is egy percen belül állnak az összetett versenyben. A mezőnyre pénteken este egy nagy utazás vár, hiszen Oberhof és Oberstdorf között közel 450 km a megteendő távolság, szombaton pedig már az oberstdorfi sprintverseny következik. "A nyáron nagyon sokat edzettem a párosbotozó technikára, ami most jól kamatozott. Éreztem, hogy a hajrában Petter még közelebb tud kerülni hozzám, de tudtam, hogy meglesz a győzelem" - nyilatkozta a német sífutó, akinek a hajrában még arra is volt családjának üzenjen.

Tour de Ski 2011/12 - Oberhof (GER)
férfi verseny összetett állása a második szakasz után
1. Axel Teichmann (német) 45:48,3
2. Petter Northug (norvég) +7,3 mp
3. Dario Cologna (svájci) +12,9 mp
4. Alexander Legkov (orosz) +19,2 mp
5. Eldar Roenning (norvég) +20,3 mp
6. Giorgio di Centa (olasz) +21,4 mp