Férfi kézilabda

A szlovákokkal, a németekkel és Bahreinnel készül a válogatott az Eb-re

A magyar válogatott szövetségi kapitánya a Veszprémi Arénában tartott sajtótájékoztatón ismertette a nemzeti csapat felkészülésének hátralévő részét, melyben szerepel a szlovákok és a németek elleni mérkőzés is.

A szövetségi kapitány szerint fontos, hogy sok meccset játszunk az Eb-nA célegyenesbe érkezett a világbajnoki hetedik helyezett magyar válogatott felkészülése a januárban esedékes szerbiai Európa-bajnokságra, a magyar csapat a hátralévő bő két hetet már együtt tölti. Mocsai Lajos együttese január 4-én a Veszprémi Arénában Szlovákia legjobbjaival méri össze erejét, majd azt követően Németországba utazik, hogy a sportág 2007-es világbajnokával két nap alatt kétszer is megmérkőzzön.

"Rangos mérkőzést fog a válogatott játszani a szlovákokkal jövő szerdán. A válogatott programja múlt héten kezdődött, ahol a hazai bajnokságból tesztelhettünk néhány játékost.  Kedden 18 játékossal kezdtük el a felkészülést, Putics Barna és Mocsai Tamás 28-án délelőtt csatlakozik hozzánk. Katzirz Dávid sérülten érkezett, neki egyéni edzéseket terveztem, Laluska Balázs sérülése szépen javul, de ő még főleg rehabilitációs munkát végez, ezen az első héten. Iváncsik Tamás a következő pár napban az edzések látogatása mellett még lehetőséget kapott arra, hogy az estéket a családjával töltse. - mondta a kedd délelőtt megtartott veszprémi sajtótájékoztatón Mocsai Lajos szövetségi kapitány. 

"A válogatottnál a fő cél az, hogy minél több meccset tudjunk játszani az Eb-n, mivel nagyon fontos ennek a fiatal csapatnak a nemzetközi tapasztalat szerzése. A szerdai meccs után 7-én és 8-án Brémában játszunk a németek ellen, majd az utolsó három napot Szegeden töltjük, ahol Bahrein ellen fogunk játszani. Sajnos az Algéria ellen erre a hétre tervezett meccs elmaradt, így az óévet egymás elleni tesztmeccsel fogunk búcsúztatni." - idézi az mkbveszprem.eu a szakembert.

Válogatottunk a közelmúltban két nemzetközi felkészülési tornán is részt vett. Novemberben a horvátokkal, a házigazda szerbekkel valamint a csehekkel szemben nyerte meg a Négy Nemzet Tornája elnevezésű viadalt, múlt héten pedig a cseh, szlovák, lengyel hármas valamennyi tagját legyőzve diadalmaskodott a Karácsony Kupán.

A mienk a január 15-én kezdődő kontinenstorna második napján Oroszország ellen kezdik meg a csoportküzdelmeket, melynek során a címvédő Franciaországgal és a vb-3. Spanyolországgal is megmérkőznek. A négyfős csoportból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe.