Válogatás

Jordantől Növényi Norbertig - két különböző sportágban is maradandót alkotó sportolók

Az első olimpiákon, amikor még az egyes sportágak szabályai jóval eltértek a mai előírásoktól, a legtöbb sportoló több különböző sportágban is megmérette magát, de ma is előfordulnak vándormadarak. Persze nemcsak az olimpiákon tűnnek fel ismerős nevek új sportjukban, de kétségtelenül az váltja ki a legnagyobb elismerést, ha valaki olimpián alkot maradandót több sportágban is.

Hajós AlfrédAz első magyar olimpiai bajnok igazi sportzseni volt: az 1896-os első modernkori olimpián aranyérmet nyert 100 és 1200 méteres gyorsúszásban, de az úszás mellett atletizált, tornázott és labdarúgóként is jegyezték. Balösszekötőként játszott a Budapesti Torna Club (BTC) csapatában 1898 és 1904 között, a klubbal 1901-ben és 1902-ben bajnokságot nyert. 1901-1902 között két alkalommal barátságos mérkőzésen a címeres mezt is magára ölthette. „Civilben” építészmérnökként dolgozott. Az 1924-es párizsi olimpia szellemi versenyében Lauber Dezsővel közös stadiontervével ezüstérmet szerzett, úgy hogy az aranyat nem osztották ki, tehát itt is első helyezettnek tekinthető. Hajós Alfréd az egyetlen magyar olimpikon, aki két különböző sportágban is olimpiai érmet szerzett. 

Mátrai SándorA Ferencváros legendája sem a futballpályán kezdte sportolói karrierjét. Szülővárosában, Nagyszénáson atletizált gyermekkorában, a rövidtávfutás mellett távolugrásban és magasugrásban versenyzett. Ott volt az 1952-es helsinki olimpián a 4×100-as váltó tartalékembereként. Ezután Budapestre, a Fradiba került, ahol a labdarúgásra váltott, atléta múltjából fakadó gyorsasága rendkívül hasznos volt a futballpályán. 554 alkalommal viselte a zöld-fehér, 80-szor a magyar nemzeti mezt. Háromszor bajnokságot, egyszer Magyar Kupát nyert az Üllői úton, s csapatkapitányként ő emelhette magasba a Vásárvárosok Kupáját 1965-ben. 

Növényi NorbertAz 1980-as moszkvai olimpián a kötöttfogású birkózás 90 kg-os kategóriájában olimpiai aranyat nyert sportoló 1985-ben visszavonult, de nem sokáig bírta a tétlenséget. Kick-box versenyzőként tért vissza a küzdőtérre, egy Európa- és egy világbajnoki aranyérmet szerzett ebben a sportágban. Majd újra a birkózószőnyegen próbált sikereket elérni, kiharcolta a részvételt az 1992-es barcelonai olimpiára, ahol 35 évesen, több év kihagyás után tisztesen helytállt, a hetedik helyen zárt 100 kg-ban. 2009-ben az egyik legkeményebbnek tartott küzdősportban, az MMA-ban megszerezte a WFCA (a legnépszerűbb küzdősport világszervezet) nehézsúlyú világbajnoki övét, ezzel 52 évesen megkoronázta sportolói pályafutását. 

Béres AlexandraA fitness magyarországi úttörőjének tekinthető Béres Alexandra, aki kétszeres Európa-és világbajnok ebben a sportágban. A fitnesskirálynő egy teljesen más jellegű sportágban, a curlingban is jeleskedik, nyolcszoros magyar bajnok, és több Európa-bajnokságon is képviselte Magyarországot a női curling-válogatott tagjaként, és természetesen szerepe volt abban, hogy a csapat a 2011-es B ligás kontinenstornán kiharcolta az A ligába jutást.

Bud SpencerA legendás Piedone- és Bud Spencer-Terence Hill-filmek sztárja Carlo Pedersoli néven született Nápolyban. 8 évesen igazolt egy nápolyi úszóklubba, majd miután a család Rómába költözött, a fővárosban is folytatta az úszást. 1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, 1950-ben gyorsúszásban lett Itália legjobbja. Ebben az évben Európa-bajnoki címet is nyert, de nem úszásban, hanem vízilabdában. 1967-ben hagyta ott a medencét, miután aláírta első hollywoodi szerződését. Utolsó mérkőzését a magyar válogatott ellen játszotta, majd a világot jelentő deszkákra lépett. Ahol egy harmadik sportban, a kocsmai verekedésben is kimagaslóan magas szintre jutott.

Rebecca RomeroHajós Alfrédhez hasonlóan a brit sportolónő is két olimpiai éremmel büszkélkedhet két különböző sportágból. 2004-ben Athénban a négypárevezős tagjaként nyert ezüstöt, négy évvel később, Pekingben már a legfényesebb érmet akasztották a nyakába – pályakerékpárban, a női 3000 méteres egyéni üldözőversenyben. A brit hölgy ráadásul csak 18 évesen kezdett el sportolni, és hat évvel később már olimpiai érmesnek mondhatta magát. Az athéni játékok után sérüléssel bajlódott, és rehabilitációja alatt rájött, hogy megunta az evezést. Egy barátja hívta fel Romeróra a brit pályakerékpáros-válogatott egyik edzőjének figyelmét, aki azonnal tesztlehetőséget kínált neki. Elképesztő tehetséget mutatott új sportágában, élete első kerékpárversenyét, a brit időfutam-bajnokságot megnyerte. Egy év múlva, első nemzetközi megmérettetésén, a 2007-es mallorcai világbajnokságon második lett a 3000 méteres egyéni üldözéses versenyben, újabb egy évre rá pedig az olimpiai arannyal felért a csúcsra.

Olimpiai bajnok lett

Johnny Weissmüller

A magyar származású sportoló a medencében és a Tarzan-filmek főszereplőjeként a filmvásznon is maradandót alkotott. Ötszörös olimpiai bajnok (1924: 100 m gyors, 200 m gyors, 4x200-as gyorsváltó; 1928: 100 m gyors, 4x200 m gyorsváltó), ő volt a világon az első, aki egy percen belülre került 100 gyorson. Hatodik olimpiai érmét is - egy bronzot 1928-ban - a medencében, de nem úszóként, hanem az amerikai vízilabda-válogatott tagjaként nyerte.

Eddie EaganAz amerikai sportoló a nyári és a téli olimpián is felért a csúcsra: 1920-ban Antwerpenben ökölvívóként győzött (félnehézsúlyban), 1932-ben Lake Placidben az amerikai bobnégyes tagjaként. Mindmáig ő az egyetlen, aki nyári és téli olimpián is aranyérmet nyert.

Sokoldalú egyéniség volt Weissmüller

Carl SchuhmannA derék sportember szinte egymaga vitte vállán a német birodalmi csapatot az első, 1896-os olimpián. Igaz, akkoriban még a legtöbb sportoló több sportágban is indult, de Schuhmann négy aranyérmet is nyert, hármat tornában (egyéniben lóugrásban, valamint a korlát és nyújtó csapat tagjaként), egyet birkózásban (ő nyerte az egyetlen birkózó versenyszámot, a kötöttfogást). Emellett indult még súlyemelésben és atlétikában is a sokoldalú versenyző.

Michael JordanA kosárlabda koronJordan baseball-ban is kipróbáltaázott királya először 1993 őszén jelentette be visszavonulását, két olimpiai és három NBA-bajnoki cím után. Aztán 1994 márciusában az egész sportvilág megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy az észak-amerikai profi baseball-ligában szereplő Chicago White Sox fiókcsapatához, a Birmingham Baronshoz igazolt, a harmadosztályba. Ezzel édesapja kívánságát akarta teljesíteni, aki elmondása szerint mindig is profi baseball-játékosként szerette volna látni fiát. Nos, ha baseballban nem is, kosárlabdában a világ legjobbja volt. 1995-ben visszatért az NBA-be, és újabb három bajnoki címet szerzett. 

 

John SurteesA brit pilóta egyedüliként büszkélkedhet azzal, hogy két- és négykeréken is világbajnoki címet szerzett. Motorversenyzőként 1956-ban, 1958-ban, 1959-ben és 1960-ban a 350 cm3-es, valamint 1958 és 1960 között az 500 cm3-es szériában is bajnokká avatták. 1960-ban már Forma-1-es autót is vezetett. Az autósport királykategóriájában 1972-ig versenyzett, 1964-ben a Ferrarival világbajnoki címet nyert.