Karrier

Dombi Tibor hosszabbított, legalább még egy évig DVSC-játékos lesz

  • MTI

További egy évig a labdarúgó OTP Bank Ligában listavezető DVSC-TEVA játékosa marad Dombi Tibor.

A debreceni klub pénteken, közleményben jelentette be a 38 esztendős futballista kontraktusának meghosszabbítását. Az új megállapodás 2012. december 31-ig szól.

Dombi Tibor vezeti a labdát Elek Ákos mellett a Debrecen és a Videoton mérkőzésén az NB I-ben

"Nagyon boldog vagyok" - idézte az egyesület közleménye a 35-szörös válogatott játékost. - "Ebben a szezonban eddig nem sok lehetőséget kaptam, mégis még mindig úgy érzem, hogy szeretem, amit csinálok. Imádok focizni, szeretek edzésre járni, jól érzem magam a pályán, és egyáltalán nincs bennem az, hogy már nyűg nekem a futball. Örültem, hogy kaptam még egy évet. A klubvezetőkkel folytatott beszélgetések alatt végig éreztem a bizalmat. Tudják, hogy nem leszek már fiatalabb, nem játszom már egész meccseket, de ugyanúgy bírom, mint három éve. Jó érzéssel tölt el, hogy ma aláírhattam az új szerződést, alig várom a felkészülés kezdetét."

Dombi 1993 óta szerepel a DVSC-ben, igaz 1999 és 2002 között előbb a német Eintracht Frankfurtnál, majd a holland Utrechtnél légióskodott. A rutinos szélső 2002-ben tért vissza Magyarországra, a Debrecen színeiben eddigi pályafutása során 415 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára.