Serie A

A Milan sokáig játszott a tűzzel, de nyert Szardínián

Korán vezetést szerzett egy öngóllal a címvédő Milan, de utána sokáig borzasztóan játszott a Cagliari otthonában a Serie A 1., augusztusban elmaradt, és most pótolt fordulójának kedd esti mérkőzésén. A piros-feketék azonban egy Ibrahimovic-góllal így is növelték előnyüket, és végül nyerni tudtak.

Korán megszerezte a vezetést a Milan, miután Robinho elment a jobb oldalon, Agazzi teljesen feleslegesen kijött a kapujából, ami csak arra volt jó, hogy ütközzön a saját, jól záró védőjével, a brazil pedig középre adott, ahol az érkező Nocerino elől Pisano csak a saját kapujába tüdta kotorni a labdát. (0-1)

Robinho a Milanban a Cagliari játékosának hátára mászik rá a Serie A-ban 2011 decemberében

A gólt követően azonban sokáig teljes fölényben játszott a Cagliari, a milánói védők sokat hibáztak, így Ibarbo távoli lövését Abbatinak kellett védenie, de Nainggolan és Ibarbo is többször helyzetbe került, előbbi egy kapufáig is eljutott. Eközben a címvédőnek támadásban szinte momentumai sem voltak az első félidőben.

A szünetben aztán Massimo Allegri valószínűleg elmondta a véleményét csapatának, mert jócskán megváltozott a játék. A Milan a második félidő első negyedórájában átvette az irányítást, de Robinho és Nocerino is pontatlan volt, amikor lehetősége adódott. Végül a 61. percben előbbi passzából Ibrahimovic lépett ki középen, és el is passzolta a labdát Agazzi mellett a kapuba. (0-2)

A folytatásban már nyugodtabban adhatta át a vendégcsapat a területet a hazainak, és kétgólos előnyben a védekezés is magabiztosabban ment Thiago Silváéknak. A Cagliari ugyan sok időt töltött ellenfele térfelén, de Abbiatit csak középre tartó lövésekkel dolgoztatták meg.

Némi izgalmat még az okozott, hogy Ibrahimovic a gólja után nem sokkal rosszul lett, de pár perces ápolás után visszatért, és végigjátszotta a meccset.

Serie A
1. forduló
Cagliari-AC Milan 0-2 (0-1)
gólszerzők: Pisano (4. - öngól), Ibrahimovic (61.)