La Liga

A Real Madrid egy hatossal feledtette a Barca elleni vereséget

A spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának rangadóján a Real Madrid 6-2-es győzelmet aratott a Sevilla otthonában. A királyiaknál Cristiano Ronaldo három gólig jutott, így már 20 találatnál jár a bajnokságban.

Ronaldo mesterhármasa után immáron 20 gólnál jár
Akárcsak tavasszal ezúttal is 6-2-es végeredménnyel zárult a Real Madrid andalúziai kirándulása. A mérkőzés elején nagy rohamokkal indítottak a hazaiak, de Iker Casillas elképesztő bravúrjainak, valamint Manu határozatlanságnak köszönhetően mégis a madridiak szereztek vezetést, miután Ronaldo használta ki Di María csodás labdáját. A bekapott gól után még jobban felpörögtek a sevillaiak, de próbálkozásaik továbbra sem jártak sikerrel. Callejón a 37. percben egy beívelés után már megduplázta a vendégek előnyét, majd rá egy perccel később Cristiano Ronaldo egy közel 30 méteres bombával végképp demoralizálta az ellenfelet. A félidő hajrájában Pepe begyűjtötte második sárgáját is, így társainál hamarabb mehetett zuhanyozni.

A fordulás után az emberelőnyben lévő Sevilla mindent megpróbált, hogy megkezdhesse a felzárkózást, de hiába lépett már ekkor pályára Fréderic Kanouét is, csak nem akart összejönni az első gól. Aztán a 66. percben egy tetszetős kontra végén a remek napot kifogó Di María is betalált, majd szinte azonnal Jesus Navasnak végre sikerült bevennie Casillas kapuját. A 74. percben a játékvezető Manut is kiszórta a mérkőzésből, azonos létszámban pedig a Real újra ellenfele fölé tudott kerekedni. A hajrában Benzema buktatásáért megítélt büntetőt Ronaldo értékesítette, majd a csereként beálló Altintoppal rúgatott egy gólt Xabi Alonso. Az utolsó szó azonban a Sevilláé volt, Alvaro Negredo Campagna kiugratását váltotta gólra.

José Mourinho csapata jelezte tehát, hogy a Barcelonán kívül minden spanyol csapat retteghet, ha az utukba kerül és immáron biztos, hogy a téli szünetben a blancók telelnek a tabella élén.

La Liga 17. forduló
Sevilla - Real Madrid 2-6 (0-3)
SEVILLA: Varas - Cáceres, Fazio, Spahic, Navarro (Armenteros, 81.) - Medel, Trochowski (Kanouté, 46.), Rakitic (Campana, 68.) - Navas, Manu, Negredo. Vezetőedző: Marcelino García Toral.
REAL MADRID: Casillas - Arbeloa, S. Ramos, Pepe, Marcelo - X. Alonso, Lass - Callejón (Albiol, 45+1.), Di María (Khedira, 67.), Ronaldo - Benzema (Altintop, 85.). Vezetőedző: José Mourinho.
Gólszerző: Navas (69.), Negredo (90+2.), ill. Ronaldo (9., 41., 85. - utóbbit 11-esből), Callejón (37.), Di María (66.), Altintop (89.)
Sárga lap: Rakitic (21.), Medel (52.), Kanouté (64.), ill. Pepe (30.), Ramos (33.), Arbeloa (46.), Lass (52.)
Piros lap: Manu (73.), ill. Pepe (44.)






Vége a mérkőzésnek!

92. perc: GÓL!
Campagna hámozta át magát a madridi középpályán, ezután jól ugratta ki Negredót, aki elhúzta a labdát Casillas mellett és az üres kapuba passzolt. 2-6



Vége a rendes játékidőnek, 2 percet hosszabbít a játékvezető!


89. perc: GÓÓL!
Újabb madridi helyzet után Xabi Alonso hozta kihagyhatatlan helyzetbe a nemrégiben beálló Hamil Altintopot, aki második bajnokiján első gólját szerezte. 1-6



88. perc:
Ronaldo kapott egy labdát az ellenfél ötös tájékán, az egész hazai védelem leállt, de a játékvezető nem ítélt les - jogosan - de a portugál ahelyett, hogy bepasszolta volna elcselezte magát.

85. perc: GÓÓL!
A tizenegyes mögé természetesen Cristiano Ronaldo állt, és ugyan Varas kapus megérezte a helyes irányt, hárítani már nem tudta a portugál lövését. 1-5



84. perc:
Benzemát rúgta fel a 16-oson belül Fazio, a bíró azonnal a büntetőpontra mutatott.

83. perc:
Xabi Alonso gurított le váratlanul egy oldalsó szabadrúgást Lassana Diarrának, de a francia lövése alig vánszorgott el a kapuig.

Azonos létszámban jóval többet van a labda a Realnál, Mourinho tanítványai ügyesen dugják el a labdát a kissé már fáradtnak tűnő hazaiak előtt.


76. perc:
Kanouté vett át szépen mellel egy beívelést Sergio Ramos mellett, de félfordulatból leadott lövése felszabadításnak volt inkább jó.

74. perc:
Manu lépett oda nagyon keményen Marcelónak, a játékvezető azonnal felmutatta neki a piros lapot.

69. perc: GÓÓÓL!!
Szépített a Sevilla! Kanoutétól induló akció végén a csapatkapitány Jesus Navas Sergio Ramos lábai között éles szögből lőtt Casillas kapujába. 1-4



68. perc:
A gólszerző helyén Khedira a Real Madridban. A másik oldalon Rakitic helyén Campagna folytatja.

66. perc: GÓÓÓL!!
Egy mintaszerű kontratámadás után Benzema fantasztikusan ugratta ki a félpályáról Angel Di Maríát, aki begyalogolt a kapuig és külsővel a hosszú sarokba helyezett. 0-4




61. perc:
Szépen szövögette akcióját a Sevilla, a vendég 16-oshoz érve azonban elhalt a lehetőség.

59. perc:
Arbeloa fejelt ki egy beadást, de pontosan Medel elé, aki állítgatás nélkül kapura zúdított, de lövése centikkel elment a jobb kapufa mellett.

Rakitic helyzete immáron a harmadik hatalmas kimaradt gólszerzési lehetősége volt a hazaiaknak.


55. perc:
Ismét Navastól indult az akció, a spanyol szélső visszapassza után Rakitic 10 méterről pontosan Casillas kezébe lőtt az ajtó-ablak ziccert.

54. perc:
Jesus Navas beívelése csapódott le veszélyesen, Casillas kirepülve nagyot mentett az érkező Kanouté elől.

53. perc:
Lassana Diarra is besárgul, Cacerest vágta fel a felezővonalnál.

52. perc:
Medel rúgta fel Ronaldót 26 méterre a saját kaputájától, amiért sárga lapot kapott. Természetesen a portugál maga állt a labda mögé, de lövése lepattant a sorfalról.

46. perc:
Trochowski helyére Marcelino vezetőedző a "nagy öreg" Frederic Kanoutét küldte a pályára.

A Sevilla megkezdte a második játékrészt!

Ugyan játékban teljesen egyenrangú partnere volt a Sevilla a Madridnak, a kapu előtt - elsősorban Manu - rendkívül tesze-tosza volt, ami pedig egy ilyen sztárcsapat ellen nem engedhető meg. A Real jól sáfárkodott a helyzetekkel, remek egyéni megmozdulások után pedig magabiztos előnyre tett szert. Pepe kiállítása még adhat némi reményt a hazaiaknak.




Vége az első félidőnek!

45. perc:
Mourinho azonnal reagált a helyzetre, Callejón helyén Raul Albiol a pályán.

44. perc: 10 emberre fogyatkozik a Real Madrid: Pepe könyökölte le Negredót, mivel már volt egy sárgája, a kiállítás sorsára jutott.

40. perc: GÓÓÓL!!
Benzema passzolt Ronaldóhoz, aki a kaputól mintegy 25 méterre teljesen egyedül vehette át a labdát, felnézett, majd pedig egy irdatlan nagy bombagólt lőtt. 0-3


37. perc: GÓÓÓL!!
Második kapura tartó lövéséből második gólját szerzi a Real: Di María beívelésére Callejón robbant be, a labdához alig ért, de az így is bepattant a kapuba. 0-2


10 perc van hátra a félidőből, a játék leginkább a madridi térfélen zajlik, a hazaiak rendkívül lendületesen futballoznak.


33. perc:
Ramos könyökölte le Negredót, a játékvezető sárga lappal jutalmazta érte.

31. perc:
Elképesztő megint mekkora helyzetet hagyott ki a Sevilla! Negredo csodás légstoppja után tökéletesen passzolt Manuhoz, aki azonban 3 méterről sem volt képest az kapuba passzolni, egyszerűen mellé lőtt.

30. perc:
Pepe kap sárga lapot, miután szabálytalan állította meg az előretörő sevillai támadót.

Ronaldo 18. bajnoki gólját szerezte a szezonban!


23. perc:
Benzema próbálkozásába belelépnek a védők, az első madridi szöglet következik.

19. perc:
Nagyon nyom a Sevilla, Rakitic szöglete után újabb veszélyes szituáció alakult ki a vendég kapunál, de Fazio fejese fölé ment.

17. perc:
Jesus Navas kavargatott a jobb szélen, remek passzát Trochowski tűzte kapura, Casillas újabb bravúrt bemutatva szögletre mentett.

13. perc:
Iker Casillas elképesztő bravúrt bemutatva védte ki Manu ziccerét, aki előtt az egész kapu gyakorlatilag üresen tátongott. Az ötösről leadott lövésre azonban Casillas valahogy odaért és a kapufára tolta a próbálkozást. Remek jelenetsor volt.

10. perc: GÓÓÓL!!!
Di María vezette rá a védőkre a labdát, majd bal külsővel remekül ugratta ki Cristiano Ronaldót, aki okos megoldást választva, higgadtan elgurított Varas mellett. 0-1



9. perc:
Egy kényszerítő után Benzema lőtt mintegy 11 méterről, Varas lábbal védett, a kipattanót Di María tűzte rá 15 méterről, de a kapus ezúttal is védett.

6. perc:
Nagy tömegjelenet alakul ki a madridi ötösnél, Ramos és Negredo párharca után vendég bedobás következett.

5. perc:
Beszorul kapuja elé a Real, zsinórban a harmadik sarokrúgását végezhetik el a hazaiak.

4. perc:
Egy távoli beívelés után a lepattanó labdát Trochowski tűzte kapura, de Ronaldo még beleért, szöglet következhetett.

2. perc:
Callejón húzott el a jobb oldalon, élesen belőtt labdáját a hazai védők azonban kivágták.

Gómez sípszavára a Real Madrid elkezdte a mérkőzést!

21:59 - Tavaly a Real Madrid 6-2-es győzelmet aratott Andalúziában, de a sevillaiak nem foglalkoznak a múlttal, pontot, pontokat akarnak szerezni a fővárosiak ellen.

La Liga 17. forduló
Sevilla - Real Madrid 2-6 (0-3)
Sevilla, Estadio Ramón Sánchez Pizjuán, vezeti: Carlos Clos Gómez.
SEVILLA: Varas - Cáceres, Fazio, Spahic, Navarro - Medel, Trochowski, Rakitic - Navas, Manu, Negredo. Vezetőedző: Marcelino García Toral.
REAL MADRID: Casillas - Arbeloa, Sergio Ramos, Pepe, Marcelo - Xabi Alonso, Lass - Callejón, Di María, Ronaldo - Benzema. Vezetőedző: José Mourinho.
Gólszerző: Jesus Navas (69.) Negredo (92.) ill.  Ronaldo (10. 40. 85.) Callejón (37.)  Di María (66.)  Altintop (89.)
kiállítva: Pepe (44.) Manu (79.)