Bajnokok Ligája

A CSZKA az időjárásra hivatkozva kérte a Real elleni meccsek cseréjét

Az UEFA nyoni központjában összesorsolták a Real Madridot és a CSZKA Moszkvát, és az első mérkőzést az orosz fővárosban kellene játszani, de a CSZKA illetékeseinek nem tetszik ez a leosztás.

A moszkvaiak arra kérték az UEFA-t, hogy cserélje fel a Real Madrid elleni BL-párharcuk meccseinek helyszínét. Eredetileg az első találkozót otthon, a másodikat pedig a spanyol fővárosban kellene játszaniuk, de szerintük a várható hideg időjárás miatt a későbbi meccseket kellene náluk rendezni, hátha akkor már valamivel jobb lesz az idő.

A Luzsnyiki Stadion Moszkvában 2008-ban, a Chelsea-Manchester United Bajnokok Ligája-döntő előtt

"Megkértük a nemzetközi szövetséget, hogy az éghajlati viszonyok miatt cserélje fel a mérkőzések helyszínét. Így idegenben kezdenénk, és a második mérkőzést játszanánk Moszkvában. Már azt is biztosan tudjuk, hogy a Luzsnyiki Stadionban lépünk pályára" - mondta Roman Babajev, a CSZKA általános igazgatója.

Az elsőre gálánsnak tűnő ajánlat mögött nyilvánvalóan az húzódik meg, hogy az oroszok abban bíznak, hogy egy szoros idegenbeli mérkőzés után hazai pályán - várhatóan ugyanolyan hidegben, mint amilyen három héttel korábban lenne - esélyük lehet kiharcolni a továbbjutást a toronymagas favorit spanyolokkal szemben. Meglepő lenne, ha az UEFA belemenne a cserébe.