Chelsea

Villas-Boas cáfolta Torres távozását, a fogadóirodák szerint az MU-é is lehet

André Villas-Boas szerint Fernando Torres semennyiért nem eladó, de a fogadóirodák szerint nem elképzelhetetlen az Anglián belüli klubváltása.

Fernando Torres átigazolása a téma

André Villas-Boas, a Chelsea menedzsere cáfolta, hogy csapata nyáron megválna Fernando Torrestől. A londoniak januárban 50 millió fontot fizettek a Liverpoolnak, ám a spanyol csatár eddig mindössze három gólt szerzett a Premier League-ben. Ahogy arról beszámoltunk, angol lapértesülések szerint a londoni klub 20 millió fontért megválna Torrestől, de ezt André Villas-Boas határozottan cáfolta.

"Ez nem igaz, ne is haragudjanak.Torres semennyiért nem eladó, ne is próbálkozzanak - mondta a Chelsea szakvezetője. - Fernando remek játékos, biztos vagyok benne, hogy jól fog teljesíteni, ha szükségünk lesz rá. Mindig a legjobb döntést kell hoznunk a csapat érdekeit szem előtt tartva."

A fogadóirodák ezt másképpen gondolják, hiszen Angliában már arra is lehet rakni a téteket, hogy a spanyol támadó melyik csapat játékosa lesz 2012 február 1-én. Az oddsok alapján, a Manchester Unitednak van a legnagyobb esélye arra, hogy leigazolja a világbajnok támadót.Hová igazol Torres?