Könyvbemutató

Puskás az asztalra csapott, elkáromkodta magát, és lett kaja

  • Göbölyös János
Címkék:

A Budapesti Torna Clubtól a Videotonig. Sokat mond, de keveset takar. Ennél többet jelent és érzékeltet az a szó, hogy Baj-nok-csa-pat! A magyar futball 110 esztendejét bemutató ,,Királyok, hercegek, grófok” című MLSZ-kiadvány egyik írója, dr. Dénes Tamás most egyik korábbi szerzőtársával, Sándor Mihállyal igazi kuriózumnak számító könyvben dolgozta fel az említett időszakot.

Dénes Tamás és Sándor Mihály könyve, a Baj-nok-csa-pat!Az alkotók sorra vették az 1901 óta bajnokságot nyert klubokat - BTC, Ferencváros, MTK, Újpest, Csepel, Nagyvárad, Honvéd, Vasas, Győr, Vác, Dunaferr, Zalaegerszeg, Debrecen, Videoton -, azok aranyérmes csapatait, és több, mint 700 képpel, közöttük fotóritkaságokkal, archív dokumentumokkal illusztrálva, anekdotákkal, még nem publikált történetekkel színesítve, statisztikákkal hitelesítve 415 oldalon adják át az olvasóknak kutatómunkájuk eredményét. A historikus mű már önmagában is hiánypótló alkotásnak számít, ami pedig még inkább egyedivé és élvezhetőbbé teszi, az a magyar futball legnagyobbjainak, a ma már legendaként tisztelt sztárjainak sajátos bemutatása, a velük illetve csapatukkal történt érdekes, vidám, vagy éppen szomorkás, de tanulságos esetek közkincsé tétele. Egy ilyen szösszenetből - az epizód szem és fültanúja, Szepesi György visszaemlékezése alapján - például megtudhatjuk, hogy Puskás Öcsinek is elfogyott olykor a türelme, egyszer éppen ott és akkor, ahol és amikor nem igazán volt tanácsos balhét csapni:

,,Ülünk a Lenin-stadion gigantikus méretű szálájában. A hangulat fagyos. Érthető, imént győztük le a szovjeteket 1-0-ra Czibor Zoltán góljával. Vendéglátóink szemben velünk - a pályaméretű asztal másik oldalán - feszengenek, a teremben kukkot sem hallani. A tábornokokról lesír, majd’ szétveti őket a düh. Szúrós szemmel méregetnek bennünket, leginkább Zolit, akinek volt mersze Jasin hálójába találni, és aztán keresztet vetni. 1956. szeptember 23-án Moszkvában! Az abroszon literszámra vodka és pezsgő. Nem nyúlunk pohárért. Hordják az ételeket a pincérnek álcázott kiskatonák. Egész nap alig ettünk, mindenki farkaséhes. És az is marad, mert a menázsi, amit szervíroznak - szárított-sózott hal, tejföl, komiszkenyér, savanyú káposzta, sós uborka - magyar gyomornak nem való. Senki sem mukkan, nem is eszik. A tekintetek Puskásra szegeződnek, ő a kapitány. Öcsi is hallgat, leszegi fejét, de az arca igen-igen veresedik. Egyszerre csak felugrik a székéből, retteneteset vág az asztallapra, hogy iszonyatosat ordítson: - A kurva életbe! Hát nincs ebben a tetű hodályban valami emberbélbe való kaja?
Perceken belül lett.”

A Baj-nok-csa-pat! című kiadvány egyszerre ad tehát tudást, tartalmat, látványt és szórakozást. Úgy, ahogy azt a benne szereplők tették a futballpályán.

A könyv kiskereskedelmi forgalomban nem kapható, de bárki hozzáférhet, aki a facebookon rákeres a címre, de ugyanott felveheti a kapcsolatot a szerzőkkel is (denestamasdrkukact-onlineponthu), akikkel megoszthatja véleményét, elmondhatja észrevételeit.