Bundabotrány

Aczél Zoltánt szabadlábra helyezték

A bíróság szabadlábra helyezte Aczél Zoltánt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzőjét, akit november 30-án, a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzést követően vettek őrizetbe, mert kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel vele szemben.

"Meg tudom erősíteni a hírt, mert megkaptuk a Fővárosi Bíróság végzését az ügyben - nyilatkozta az MTI-nek pénteken Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. - A bíróság úgy ítélte meg, hogy az eddig közölt megalapozott gyanú fennáll Aczél Zoltánnal szemben, de nem indokolt a kényszerintézkedés, mert a büntetőeljárás oly mértékben előrehaladott állapotban van, hogy részéről a meghiúsításának veszélye már nem áll fenn."
   
A szóvivő új fejleményként elmondta, hogy a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatban ezen a héten három volt siófoki labdarúgót hallgattak ki gyanúsítottként, de neveket, sőt egyelőre még monogramokat sem közölt.
   
A gyanú szerint Aczél a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő előtt elfogadta játékosai, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, amely arra vonatkozott, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a mérkőzést. A tréner ekkor azt ígérte, hogy a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően fogja összeállítani. Az elkövetői kör végül Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan kifizetésre nem került sor. A 2009. május 23-i ZTE-Siófok bajnoki előtt Aczél - a gyanú szerint - szintén elfogadta két játékosa ajánlatát, melynek értelmében 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének befolyásolásában. Aczél - a gyanú szerint - tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze és a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.
   
A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor és Sütő László mellett még egy labdarúgót, Andruskó Attilát, továbbá K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt már korábban őrizetbe vették a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.
   
Aczél előzetes letartóztatásba helyezését követően a Haladás Sopron Bank múlt héten jelentette be, hogy pénteken (ma) taggyűlést tart.