Curling

A magyar női csapat nyerte a B-csoportot

  • VNA

A magyar női curling válogatott megnyerte az Európa-bajnokság B-csoportját harmadszor is legyőzve a torna során Finnországot.

A magyar női curling-válogatott Péntekre maradtak a Moszkvában zajló curling Európa-bajnokságon a B-csoport döntői, ahol szerencsére mindkét nem fináléjában érdekeltek voltunk. A csütörtöki parádés szereplés után már mindkét magyar csapat feljutott az A-csoportba, de így is akadt még tétje a finálénak. A Szekeres Ildikó vezette nők nagy csatában harmadszor is legyőzték a finn csapatot, a mostani 4-1-es siker pedig azt jelenti, hogy jövőre a mieink világcsoport-selejtezőt vívhatnak az A-csoport nyolcadik helyén végző együttessel, így szerencsés esetben akár a világbajnokságra is eljuthatnak.

Curling Európa-bajnokság - Moszkva
B-csoport női döntő
Magyarország - Finnország 4-1 (0-0, 0-0, 0-0, 2-0, 0-0, 1-0, 0-1, 0-0, 1-0, X-X)

 

 

 


A férfiak számára a házigazda oroszok elleni találkozó már nem hozott ekkora sikert, a Nagy György vezette csapat 7-4-es vereséget szenvedett, de így sem szomorkodhat, hiszen a sportág így is fényes sikereket ért el Moszkvában, ahol mindkét csapatunk először jutott fel az európai elit mezőnybe, ahol jövőre nyilvánvalóan a bennmaradás lesz a legfontosabb cél.

Curling Európa-bajnokság Moszkva
B-csoport férfi döntő
Oroszország - Magyarország 7-4 (2-0, 0-1, 2-0, 0-0, 0-2, 1-0, 0-1, 2-0, 0-0, X-X)