MLSZ

Könyvben foglalták össze a magyar futball 110 évét

"Királyok, hercegek, grófok" címmel megjelent a MLSZ által életre hívott könyv, amely a hazai futball 110 éves történelmét foglalja össze.

"Az MLSZ-ben azt gondoltuk, hogy nagyon fontos a múlt megismerése, megismertetése a fiatalokkal. A királyok korszaka egészen a kezdetektől 1958-ig tart, benne a két világbajnoki ezüstéremmel, amelyeket akkor csalódásként értünk meg, ugyanakkor ma mennyire is örülnénk annak, ha csak egy világeseményen ott lennénk" - mondta köszöntőjében Csányi Sándor, az MLSZ elnöke. "A hercegek kora az Albert Flórián és Mészöly Kálmán fémjelezte időszakot öleli fel, míg a grófok között a Nyilasi Tibor-, Détári Lajos-féle csapatok szerepelnek."

A keddi könyvbemutatón elhangzott, hogy az MLSZ a kötettel egy sorozatot kíván elindítani, és már több könyv ötlete is felmerült, így az Aranycsapatról eddig még nem ismert történeteket is hamarosan bemutathatják. Csányi Sándor hozzátette: a szövetség célja, hogy a jövőben az írott anyagok mellett képes beszámolót is adjon a magyar futballtörténelemről, ehhez pedig megpróbálnak begyűjteni - és felújítani - minél több felvételt.

"Biztos vagyok benne, hogy ez a könyv méltó ahhoz a 110 évhez, amelyet mindent egybevéve egy nagyon sikeres korszaknak nevezhetünk. Aki bízik abban, hogy lesz még jó magyar futball, azt ez a könyv megerősíti a hitében, aki pedig nem, annak visszaadhatja azt" - mondta Csányi Sándor a Hegyi Iván, Lakat T. Károly és Dénes Tamás által írt műről.

"Köszönöm azoknak, akik góljaikkal, cseleikkel, játékukkal lehetővé tették, hogy ezt a könyvet megírhassuk" - mondta Lakat T. Károly.

A bemutatón részt vett többek között az Aranycsapat két, még élő játékosa, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, valamint Várhidi Pál, Dunai Antal, Nyilasi Tibor, Bognár György, a játékvezetőket pedig Puhl Sándor és Kassai Viktor képviselte.