Habár a pályán az elmúlt két esztendőben csak elvétve láttuk örülni a Ferrari versenyzőit, a nagy pénzek még mindig Maranellóba vándorolnak a közös F1-es kasszából. Kérdés, mit szólnak ehhez a többiek, és nem mellesleg, miért kell hétpecsétes titokként őrizni az F1-es szponzori pénzek elosztásának rendszerét. A pályán sikert sikerre halmozó Red Bull a sportág pénzügyi vonatkozásaiban egyelőre kispályásnak tűnik, ám, hogy eltökélt a beavatkozásra, azt mi sem mutatja jobban, mint a tény, miszerint a Ferrarival karöltve otthagyta a csapatok érdekvédelmi szervezetét, a FOTA-t.

Alig két hete, hogy olyan tökéletesnek tűnt a világ a Red Bull számára: Mark Webber idénybeli első sikerét csak még édesebbé tehette a csapat számára Sebastian Vettel második helyezése, arról már nem is beszélve, hogy egy olyan évet zárhattak le végérvényesen Interlagosban, melynek legnagyobb részében a riválisok a nyomukba sem tudtak érni. Naiv azonban az ember, ha azt hiszi, hogy egy ilyen domináns esztendő után alapvetően megváltoznak az évtizedes hagyományokon nyugvó, íratlan szabályok – a paddock javarészt farkastörvények alapján működik, a húsos fazék közelébe pedig nehéz odaférkőzniük a későn érkezőknek.

Magyarán szólva hiú ábránd azt hinni, hogy a Red Bull kapja a legnagyobb szeletet Bernie Ecclestone tortájából.

Sőt igen távol van ettől, annak ellenére, hogy az utóbbi két szezonban mutatott formájához foghatót nem sok alakulat produkált eddig a Cirkusz történetében. Az a Ferrari például, amelyik a legnagyobb szeletet hasítja ki a sokszor emlegetett tortából, éppen 2007 óta nem tud bajnoki címet szerezni, sőt mi több, az utóbbi négy évadból kétszer még ringbe sem tudott szállni érte. Az idei versenyidényben sem a vörösök voltak azok, akik legalább hébe-hóba meg tudták szorítani a mindent és mindenkit uraló Sebastian Vettelt, hanem a McLaren.

Csak a tényeknél maradva: a Red Bull az utóbbi két esztendőben duplázott, azaz mind az egyéni-, mind a konstruktőri világbajnoki címet begyűjtötte. A legutóbbi 40 futamból 23-szor győzött, ha pedig csak az utolsó húsz viadalra szűkítjük a keresztmetszetet, egészen elképesztő a mérlege: tizenhárom sikert aratott. 2011-ben például az utolsó előttiként megrendezésre kerülő, a Red Bull számára már sehova nem számító Abu-Dzabi Nagydíj kivételével minden versenyen állt Red Bull-versenyző a dobogón.

A Formula-1 pénzügyi rendszere tehát ebből a szempontból kissé mókás, mondhatni meglehetősen ódivatú: hiába a vitathatatlanul legsikeresebb csapat mostanság a Red Bull, a kereseti listát későn érkezőként mégsem ő vezeti. De nem is az egyetlen valamirevaló rivális, a hat futamot is bezsebelő McLaren – a kereseti lista élén az a Ferrari trónol, amelyik mindössze egyszer tudott győzni az idényben, második számú pilótája pedig még az ötödik helynél sem tudott előrébb keveredni, egyetlen egyszer sem.

Azt persze, hogy hogyan működik valójában az F1-es pénzelosztó rendszer, egy hozzánk hasonló halandó csak kapizsgálhatja. Még a jellemzően angol, a tűz közelében lévő, éppen ezért általában gyanúsan jól értesült újságírók is csak a felszínt kapargatják, köszönhetően annak, hogy Bernie Ecclestone és a csapatok konokul hallgatnak. Nyilván ez is az egyezség része, ahhoz, hogy a körön belül maradj, el kell fogadnod a játékszabályokat, ennek pedig az az alapja, hogy hallgatsz. Hallgatsz, cserébe viszont jól jársz. Vagy legalábbis nem olyan rosszul, mint amennyire akkor járhatsz, ha kifecsegsz néhány hétpecsétes tikot.

A Red Bull tehát a többi csapathoz hasonlóan hallgat és szótlanul védi a mundér becsületét, meg annak az árán is, hogy toronymagasan legjobban teljesítő csapatként sem ő vezeti a kereseti listát. Azt a kereseti listát, amiről egyébként soha, sehol nem jelent meg kimutatás, éppen a már fentebb is emlegetett makacs titoktartás miatt, de azért valahogy minden jól értesült tud a létezéséről a paddockban. A csapatok ugyanis vezetnek könyvelést (még ha nem is teljesen nyilvánosat), egy-két titkos bólintás és biccentés pedig, megfűszerezve néhány kétértelmű mondattal már bőven elég ahhoz, hogy egy nyitott szemmel járó ember következtetéseket vonjon le belőle. Pláne akkor, ha az illető még ismeri is némiképpen az F1-es hierarchiát.

Már eleve az sem könnyű feladat, hogy felmérjük, mekkora is az a bizonyos torta, amit fel kell osztani. Az F1 bevételei ugyanis nem minden részletre kiterjedően nyilvánosak, képbe kerül a Concorde Szerződés és még egy tucatnyi Ecclestone által külső szereplőkkel kötött megállapodás, az ilyen kusza szálakat pedig nehéz, csaknem lehetetlen feladat kibogozni.

Az elemzők egyetlen lehetősége az, hogy a nyilvánosságra hozott bevételeket veszi figyelembe, majd kalkulál a trendekkel, vagyis megvizsgálja, évről-évre hogyan változott az Ecclestone vezette F1-es világbajnokság anyagi helyzete.

A hivatalos dokumentumok alapján az F1 2010. évi bevételei körülbelül 1 milliárd dollárra rúgtak – ebből a bevételből pedig összesen mintegy 658 millióra tehették rá a kezüket a csapatok. Tudjuk, hogy a bevétel minden évben növekszik (Ecclestone nagyon ügyes üzletember), a legelfogadottabb becslések szerint mintegy átlag 5 %-kal, ilyen módon pedig már nehéz kiszámolni, hogy a csapatok az idei szezon végén hozzávetőlegesen 691 millió dollár felett osztozkodhatnak.

(Hivatalosan egyébként ezt a számot csak az üzleti év végével közli Ecclestone cége, a FOM, ergo könnyen megeshet, hogy az általunk számítottnál kisebb, vagy esetleg nagyobb lesz a bevétel. Ez azonban vélhetően nem befolyásolja a csapatok közötti elosztás mértékét és annak nagyságrendi alapjait.)

A Ferrari legbiztosabb tárgyalási alapját az adja, hogy a vörösök márkaneve még mindig az F1 legkelendőbb árucikkének számít. Ferrari nélkül nincsen világbajnokság, igazi világbajnokság legalábbis semmiképp, ezt Ecclestone is jól tudja, ráadásul a Scuderia személyében az egyetlen olyan istállót tisztelhetjük, amelyik a kezdetek óta részt vesz a világbajnoki sorozatban. Mindemellett pedig a Ferrari a történelem legsikeresebb csapata, s mint ilyet, Ecclestone-nak meg kell fizetnie, ha a Cirkusza porondján akarja tudni.

Ecclestone pedig meg is fizeti a fellépés árát.

A Ferrari nem utolsósorban a fentebb részletezett paraméterei miatt jogot formál a csapatoknak a bevételből juttatott első 2,5 százalékára. Még mielőtt tehát bárki bármennyit is kapott volna, a Scuderia már legombolt Ecclestone-ról mintegy 17 milliót (ha az idénre saccolt 691 millió dollárral számolunk).

A rendszer súlyozásának köszönhetően ráadásul ez még nem minden: a „B-kategória” néven ismert jogosultságot kihasználva, mint világbajnoki sikerrel rendelkező alakulat, a Ferrari még 16 millió dollárt kap a közös kalapból azelőtt, mielőtt az istenigazából közössé válna. A gyakorlatban ez tehát azt jelenti, hogy a Ferrari már azelőtt zsebre tett 33 millió dollárt a 691 millióból, mielőtt a többi csapat felocsúdott volna.

Ecclestone rendszerének lényege ugyanis az, hogy a kassza nem teljesen közös: mielőtt a valós teljesítményen alapuló díjazásra kerülne a sor, a Cirkusz porondmestere kiosztja a fellépti díjat az igazi sztárvendégeknek. A valóságban a teljes kassza (ebből persze már lejött a Ferrari 2,5 %-a) csak az után jön létre, hogy a FOM kifizette a bajnoki címmel rendelkező alakulatok (Ferrari, McLaren, Red Bull, Mercedes, Renault, Williams) „B-ketegóriás” juttatását, majd 10-10 millióval még megsegítette a 2010 elején csatlakozott csapatokat is. A valós, teljesítmény alapján kiosztásra kerülő összeg tehát, a 691 milliós bevételi kalapot figyelembe véve csak 620 millió dollárra rúg.

Innentől aztán, csak az egyszerűség kedvéért, két fajta elosztási technikát vesz figyelembe a FOM: az összeg egyik felét az úgynevezett első oszlop-beli kifizetések, a másikat, a második oszlopba sorolt juttatások adják.

Az első oszlopban a FOM azokat a csapatokat díjazza, amelyek az előző három szezonból kétszer is a konstruktőri tabella első tíz helyén végeztek – a helyezés azonban nem számít, a tíz istálló egyenlően részesül az összegből.

A második oszlop-beli kifizetések már bonyolultabban alakulnak, itt ugyanis a valós, adott évben a pályán mutatott teljesítmény az elsődleges rendező elv. A kiszivárgott dokumentumok alapján a FOM egy ehhez hasonló felosztási elvet követ: 1. = 19%, 2. = 16%, 3. =13%, 4. = 11%, 5. = 10%, 6. = 9%, 7.= 7%, 8.= 6%, 9. = 5% és 10. = 4%.

A Ferrari esetében a konstruktőri tabella harmadik helye a teljes alap (mintegy 310 millió dollár) 13%-ának megfelelő összeget ér, ami egészen pontosan 40,3 millió dollárt jelent.

Összességében tehát a meglehetősen sikertelen szezon ellenére is 100 millió dollár fölött keresett a Ferrari 2011-ben: megkapták a maguk 2,5 %-os sápját (17,3 millió), részesültek a bajnokok B-kategóriás alapjából (16 millió), felvették a maguk részét az utóbbi három év eredményei alapján készülő első oszlop-beli kifizetésekből (31 millió), és zsebre tettek 40 milliót az idei évben elért eredményeikért. Többet kerestek tehát, mint a tabellán előttük végző Red Bull és a McLaren.

Összehasonlítva: hasonló számítások alapján kijön, hogy a McLaren markát mintegy 84,8 millió, míg a Red Bullét 93,1 millió üti.

Arról pedig már nem is beszélek, milyen jól járt Tony Fernandes és a jövő évben már Caterham néven futó csapata a konstruktőri tabella tizedik helyezésével (tavaly is itt végeztek, ezzel pedig bekerültek az egyes oszlop-beli kifizetésre jogosultak közé); mennyire örülhetett a Sauber a kínkeservesen megszerzett bajnoki hetedik helynek; vagy éppen milyen jól járt a Force India azzal, hogy hatodik tudott lenni a csapatok versengésében.

(Jonathan Noble, az AUTOSPORT Magazin szakírója járt utána az esetnek.)