FIFA-Aranylabda

Nincs meglepetés: Messi, Ronaldo és Xavi maradt versenyben

  • MTI/63

A címvédő argentin Lionel Messi (FC Barcelona), valamint a portugál Cristiano Ronaldo (Real Madrid) és a spanyol Xavi (FC Barcelona) maradt versenyben a FIFA-Aranylabda megnyerésére.

A szűkített listát Jérome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára hozta nyilvánosságra hétfőn Párizsban.

A favorit ezúttal is a 24 éves Messi, aki csapatával az elmúlt szezonban bajnoki címet és Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett. A támadó 55 tétmérkőzésén 53 gólt szerzett, ráadásul a Real Madrid elleni BL-elődöntőben a spanyol fővárosban kétszer is eredményes volt, valamint a londoni fináléban is a kapuba talált. Messi előző idényének egyetlen "szépséghibája" a Copa America-szereplés, amelyen Argentína hazai környezetben már a negyeddöntőben búcsúzott. Lionel Messi 2009 és 2010 után idén zsinórban harmadik alkalommal hódítaná el az Aranylabdát, ezzel ő lenne Michel Platini után az első játékos, akinek sikerül ez a bravúr.

Tavaly a három barcelonai vágzett az élen, Iniesta helyett most Ronaldo került be a TOP3-ba

Cristiano Ronaldo 2008-ban már elnyerte a legrangosabb elismerést, és mivel tavasszal egészen elképesztő mennyiségben termelte a gólokat, idén újra csúcsra juthat. Ronaldo a Reallal "csak" egy Király Kupa-győzelmet mutathat fel, ugyanakkor egyénileg pályafutása legeredményesebb szezonját zárta: Messihez hasonlóan 53-szor volt eredményes, ráadásul megkaparintotta a spanyol gólkirályi címet - ezzel az európai Aranycipőt is - mégpedig 41 góllal, amivel felülírta a korábbi rekordot.

Xavi 2009-ben és 2010-ben is a harmadik helyen végzett a szavazáson, a Barcelona motorja évek óta a legmagasabb szinten űzi a sportágat. Sokak véleménye szerint megérdemelné végre, hogy megkapja az elismerést, bár nagy meglepetés lenne, ha a két szupersztár mellett az ő győzelmével záródna a szavazás.

A három Aranylabda-jelölt mellett nyilvánosságra hozták a Puskás-díj hármas szűkített listáját is: ez alapján Lionel Messi, Wayne Rooney vagy Neymar kaphatja idén az év góljáért járó elismerést.

A szervezet közzé tette az edzők listáját is: Josep Guardiola, José Mourinho és Sir Alex Ferguson jelölésében nem sok meglepetés akad.

A hölgyeknél a brazil Marta, a japán Homare Sawa és az amerikai Abbay Wambach lehet a befutó, míg a trénereknél a francia Bruno Bini, a japán Norio Sasaki vagy az amerikai Pia Sundhage nyerhet idén.

A FIFA-Aranylabdára a tagországok válogatottjainak szövetségi-, illetve csapatkapitányai, valamint az erre kijelölt újságírók szavazhatnak. A győztest január 9-én, a FIFA zürichi gáláján nevezik meg..