Premier League

Emberhátrány és Reina hibája okozta a Liverpool vereségét Londonban

Idegenben szenvedett 1-0-s vereséget a Fulhamtől a Liverpool a Premier League 14. fordulójának utolsó mérkőzésén. A Vörösök az első félidőben több gólt is kaphattak volna, mégis azt követően kerültek hátrányba, hogy jó időn keresztül uralták a találkozót.

A Fulham alaposan meglepte a Liverpoolt az első félidőben. Dembele már a 6. percben ziccerbe került, de Reina jól lépett ki a kapuból, így védeni tudott. Kicsivel később a Vörösök ritka villanásainak egyike következett: Suárez a bal oldalról adott középre, de Carroll pont Schwarzert találta el a gólvonalon.

Bő negyedóra után megint Reinának volt dolga, előbb Dembele, majd másodpercekkel később Dempsey lövését kellett védenie.

A legnagyobb helyzet annak ellenére is a Liverpoolé volt, hogy a vendégek jóval többet védekeztek, mint támadtak: a 28. percben Henderson megindult, kissé a bal oldalon belépett a tizenhatoson belülre, majd remekül emelt át Schwarzer felett, de a labdája a hosszú oldali kapufáról jött ki.

A játékrész hajrájában Dempsey még egy távoli lövéssel alaposan megdolgoztatta Reinát, de a spanyol kapus ezúttal is megfelelt a feladatnak.

Hangeland és Carroll küzdenek a Fulham és a Liverpool Premier League-mérkőzésén 2011 decemberében

A második félidő elején nagyot fordult a világ, a Fulham ugyanis teljesen beszorult a kapuja elé. Néhány percen belül öt (!) szögletet végezhetett el a Liverpool, amely folyamatosan a saját tizenhatosán tartotta a hazai együttest, de sem Suárez, sem Henderson, sem Skrtel, sem pedig José Enrique nem tudott betalálni.

A folytatásban megint hátrébb szorult kicsit Kenny Dalglish csapata, de a kontráik így is sokkal veszélyesebbek voltak, mint a Fulham meddő labdatartása. A kapuba azonban továbbra sem tudták begyötörni a labdát, a 72. percben pedig emberhátrányba kerültek, miután Spearing nem szándékosan ugyan, de nagyon veszélyesen találta el Dembele bokáját, és azonnal piros lapot kapott.

Ezek után nem volt meglepő, hogy megint a londoniak kerültek fölénybe, és az utolsó tíz percben egyre veszélyesebb támadásokat vezettek. Dempsey 11 méterről a keresztlécet is eltalálta, kicsivel később Dembele pedig Reinát lőtte telibe középről.

A vezetést végül az amerikai csatár szerezte meg, miután a 85. percben Murphy bal oldalról érkező lövése kipattant egy kicsit Reináról, ez pedig épp elég volt a támadónak, hogy odaérjen és a kapuba lőjön. (1-0)

A hátralévő időben nagy lendülettel indult még előre a vendégcsapat, Suárez még egy tizenhatos közeli szabadrúgást is kiharcolt, de a labdát a sorfalba lőtte, a többi lehetőséget pedig kivédekezte a Fulham, így nyert, és előrelépett a tizenhatodikról a tizenharmadik helyre. A 'Pool maradt a hetedik.

Premier League
14. forduló
Fulham-Liverpool 1-0 (0-0)
gólszerző: Dempsey (85.)
kiállítva: Spearing (72.) - Liverpool