Kosárlabda

Ugyan kikapott az Olaj, de Pór Péter nem elégedetlen

Második mérkőzésén vereséget szenvedett a magyar bajnok Szolnoki Olaj együttese az Eurochallenge Kupa csoportkörében. A Tisza-partiak trénere szerint a német Artland jóval rutinosabb gárdának számít, mint ők.

A Szolnokiak a múlt héten egy remek mérkőzésen győzelemmel indították a sorozatot, miután hazai pályán végig vezetve legyőzték a francia Pau csapatát. A kedd esti mérkőzésen a német Artland Dragons ellen már nehezebb dolga volt Pór Péter együttesének, és főleg az első félidőben történtek miatt elkönyvelhette első vereségét is a kupában.

"Az Artland nagyon jó volt a mérkőzés első felében. Nem is emlékszem mikor kaptunk utoljára 48 pontot egy félidőben. Rendkívül fegyelmezetten játszottak, jól vezették a támadásokat, megtalálták a tiszta dobóhelyzeteket. A második félidőben erőszakosabban játszottunk, mert tudtuk, hogy változtatni kell a játékunkon. Nathan Peavy nagyon jól játszott kiemelkedő dobáspontossággal. Az Artland tapasztaltabb az Eurochallenge-ben, mint mi, hiszen csak másodszor szerepelünk ebben a sorozatban. A második félidei  játékunkra büszke vagyok." - mondta a mérkőzésről a Pór Péter, a szolnokiak trénere.

Eurochallenge Kupa
2. forduló
Artland Dragons - Szolnoki Olaj KK 86-78 (25-15, 23-20, 14-14, 24-29)
Quakenbrück, Artland Aréna, 2300 néző
Artland Dragons: Holston (6), HILLIARD (13/3), Hess (9/3), PEAVY (32/3), KING (10) Csere: Strasser (7/3), Jeretin (8/6), Grünheid (1), Njei (-)
Szolnoki Olaj KK: TROTTER (18/9), Horváth (7/3), MILLS (14/3), Nikolov (8/6), BÁDER (16) Csere: Fodor (5/3), Gay (8/6), Soós (-), Trepák (2), Grebenár (-)
Kipontózódott: Gay (32. perc)