Úszás

Thorpe szerint technikailag jobb, mint valaha

  • MTI

Technikailag jobb úszónak tartja magát ma az ötszörös olimpiai bajnok Ian Thorpe annál, mint amilyen sikerei csúcsán, bő fél évtizeddel ezelőtt volt.

Thorpe szerint jobb úszó lett visszatérése óta
Az ausztrál gyorsúszó specialista - aki öt esztendei kihagyás után a közelmúltban tért vissza újból a medencébe, méghozzá azzal a céllal, hogy kijusson a jövő nyári londoni játékokra - erről szerdai, szöuli sajtótájékoztatóján beszélt. A most 29 éves, annak idején 13 egyéni világcsúcsot is elért 11-szeres világbajnok Thorpe azt is mondta, egyáltalán nem izgatja, hogy az újrakezdést követő eddigi versenyein - a rövidpályás Világkupa-sorozat szingapúri, pekingi és tokiói állomásain - korántsem nyújtott emlékezeteset, és rendre a vert mezőnyben végzett.

"Egyáltalán nem vagyok elégedetlen - jelentette ki. - Számítottam rá ugyanis, hogy az első megméretéseken még nem leszek kellőképpen gyors. Ez természetes ekkora kihagyás után. Úgy látom, a felkészülésem a lehető legnagyobb rendben halad, tudom, mi az, amiben még javulnom kell. Az biztos, hogy a technikám jobb, mint annak idején volt."