Atlétika

Klüft az olimpia után is folytathatja, de most tilos az édesség Londonig

  • VNA

Májusban még pályafutása közeli végéről beszélt a svédek remek atlétája, Carolina Klüft, most azonban már biztos benne, hogy a londoni olimpia után is versenyezni fog.

Finomított tavaszi nyilatkozatán Carolina Klüft, aki jelen állás szerint a londoni olimpia után is folytatná a versenyzést. A korábbi olimpiai és világbajnok hétpróbázó négy évvel ezelőtt váltott versenyszámot, azóta pedig - a korábbiakhoz képest mérsékeltebb sikerekkel - távol- illetőleg hármasugróként versenyt. „Nyilvánvaló, hogy a gondolataimban ott van a visszavonulás lehetősége. El is mondtam mindezt már korábban és talán a szívem mélyén tudom is, hogy ez lesz az utolsó évem atlétaként. De semmi sincs kőbe vésve és tudom, hogy bármelyik pillanatban megváltoztathatom a döntésemet. Nem mondtam semmi olyat eddig, amihez mindenképpen ragaszkodnom kellene” - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek a 28 esztendős svéd atléta.

Carolina Klüft már nyert olimpiát Athénban, Londonban távolugróként lenne sikeres
Klüft 2002 és 2007 között egyeduralkodója volt a hétpróbának, amelynek athéni olimpiai bajnoki címe mellé három világbajnoki címét is elhódította. Az ugrószámokban azonban kevesebb sikerrel szerepel, így tudja, hogy Londonig is sok a tennivalója: „Nagyon kell dolgoznom a technikámon, amely még mindig nem az igazi. Fizikálisan jó állapotban vagyok, azzal sohasem volt gondom. Igaz, hogy most egy sérülésből lábadozok, így továbbra sem vagyok 100%-os állapotban” - mondta a jelenlegi időszakról Klüft, aki a közelmúltban Oscar Gidewall-lal bővítette edzői stábját.

A svéd atléta már a jövőbeni terveimről is beszélt és elmondta, hogy bármikor is fejezi be sportolói pályafutását, utána a politikával, azon belül is nemzetközi ügyekkel (azon belül is főleg a gyermekeket érintő kérdésekkel) szeretne foglalkozni. Most azonban még a londoni olimpia az elsőszámú célja, amely előtt sajátos fogadalmat tett: „Január elsejétől kezdve egészen az olimpiáig eltiltottam magam az édességektől. Ennek nincs köze a fogyáshoz, vagy egyéb hagyományos indokokhoz, egyszerűen egy kis mentális pluszt szeretnék ezáltal gyűjteni.”