A két nép történelmi barátsága kuriózumnak számít Európában. Olyannyira, hogy közmondás is született róla, a rímbe szedett teljes lengyel változat (,,Polak, Węgier, dwa bratanki - I do szabli, i do szklanki - Oba zuchy, oba żwawi - Niech im Pan Bóg błogosławi”) magyar fordítása szerint: ,,Lengyel-magyar két jó barát - Együtt harcol, s issza borát - Vitéz, s bátor mindkettője - Áldás szálljon mindkettőre”. Az idők során mi azért letisztítottuk a fenti idézetet, melynek számos egyszerűsített alakja közül a ,,magyar, lengyel, két jó haver, együtt harcol, együtt vedel” a legpuritánabb. Ám, hogy a kapcsolatunkat nem csak a harc és a pia táplálta, azt egy nemrégiben elvégzett kutatás eredménye támasztja alá. Eszerint a közmondásnak akár genetikai alapjai is lehetnek. A két nemzet génállományában fordul elő Európában leggyakrabban az Y kromoszómán található R1a1 mutáció. Ennek gyakorisága 56-60% a lengyel és a magyar népcsoportnál. A kutatók ebből arra következtetnek, hogy a két nép egy körülbelül tízezer évvel ezelőtti közös őstől származik. Nesze neked finn-ugor kötődés…

A fentiekkel szemben a közös futballtörténelmünk már nem annyira barátságos. Mert bár az eddig lejátszott harmincegy mérkőzés közül mindössze hatnak volt tétje, a kölcsönös látogatások során a bratyizás csak a kezdősípszóig tartott. A randevúk túlnyomó többségén mi oktattuk a lengyeleket, az 1921-ben kezdődő párharc hatból hat magyar győzelemmel indult, az első gólt a sikersorozat utolsó találkozóján kaptuk tőlük. Tizenhárom esztendő telt el a következő mérkőzésig, amely azonban nem a lengyelek első győzelme miatt marad emlékezetes - öt nappal később ugyanis kitört a második világháború. 1948-ban találkozott újra a két válogatott, az alakuló Aranycsapat első nekifutásra megszórta a lengyeleket, akik majd két évtizeden át a pofozógép szerepére kárhoztatva - kizárólag baráti alapon - tűrték a megpróbáltatásokat, mindössze egyszer, 1966-ban sikerült egy döntetlent kiizzadniuk.

Az 1972-es müncheni olimpia jelentette a fordulatot a két nemzet addig meglehetősen egyoldalú, számunkra örömteli futballkapcsolatában. A döntőben találkoztunk a lengyelekkel, s bár Várady Béla révén mi szereztünk vezetést, a meccset, s ezzel együtt az aranyérmet barátaink nyerték. Mészöly Kálmán sokat emlegetett 1969-es marseille-i mondata, miszerint ,,a mi időnk lejárt”, ismét megerősítést nyert, nem is elsősorban az eredmény miatt, hanem a játékunk minősége okán. A FIFA akkori elnöke, Sir Stanley Rous meg is jegyezte a finálé után, hogy ,,ilyen gyenge magyar csapatot nagyon-nagyon régen láttam”. Szegény akkor még nem tudhatta, hogy azóta a müncheni ezüst a legjobb eredményünk. Nem úgy a lengyeleknek, akik az ezt követő évtizedben érték el legnagyobb sikereiket, 1974-ben és 1982-ben két vb-bronzot futballoztak össze. 

Európa-bajnoki selejtezőt 1987-ben játszottunk egymással először, a Détári Lajos nevével fémjelzett, Verebes József által dirigált magyar válogatott remek mérkőzésen 5-3-ra nyert a Népstadionban. Döme parádés szabadrúgásgólján a mai napig csámcsognak az ínyencek, a szánk íze mégis keserű marad, ha arra gondolunk, hogy a gólparádé csupán gyógyírt jelentett a sebeinkre, hiszen a továbbjutásnak már korábban búcsút intettünk. Az őszi visszavágó a lengyeleké volt, és az ezt követő három barátságos mérkőzés sem rólunk szólt.

Détári Lajos szenzációs szabadrúgásgólja a lengyelek elleni 1987-es Eb-selejtezőn

2003-ban ismét tétmeccsen, szintén Eb-selejtezőn hozott össze minket a sors. A Gellei Imre vezette magyar válogatott - Király Gáborral a kapujában - gólnélküli döntetlent játszott Chorzówban, az idegenben szerzett egy pont miatt ha a szemünk nem is, de legalább a remény felcsillant a jó folytatásra. A mérkőzés egyébként kínos közjátékkal indult, hasonlóan az 1987-ben történtekhez, technikai okokból most sem tudták lejátszani a magyar himnuszt, mire a rendezők - kínjukban - gondoltak egy merészet, és hangosbemondón keresztül megkérték a mintegy kétezer fős magyar szurkolótábort, hogy énekeljék el ők. Amúgy is megtették volna, ám így különös hangulata lett a mérkőzés felvezetésének, amit a lengyelek ütemes tapssal jutalmaztak. Bocsánatos baki volt, baráti befejezéssel. El tudják képzelni mindezt Pozsonyban, vagy Bukarestben…? Az októberi visszavágó előtt elindult a szokásos össznépi számolgatás, hiszen esélyünk volt a pótselejtezőt jelentő második helyre. Ehhez egyrészt nyerni kellett volna, másrészt bízni abban, hogy a már csoportelső svédek nem kapnak ki otthon a lettektől. Egyik sem jött be. A legdühítőbb az volt, hogy a lengyelek történelmük során először - a legrosszabbkor - legyőztek minket hazai pályán (Szabics Imre szerezte az egyenlítő gólunkat), így aztán a play-off helyett maradt nekünk a csoport negyedik helye, de legalább San Marinót megelőztük…

A legutóbbi baráti összejövetelen a Várhidi Péter által megfiatalított válogatott győzelmének a jelenlegi keretből sokan részesei voltak, Juhász Roland, Vanczák Vilmos, Tőzsér Dániel, Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Dzsudzsák Balázs, Priskin Tamás és Feczesin Róbert is pályára lépett Lódzban. A 80. percben Hajnal tizenegyes góljával győztük le az azóta már Újpesten is ,,megcsodált”, akkor éppen lengyel kapitányként regnáló Leo Beenhakker vezette lengyeleket.

A közelmúltban örömteli események történtek a két ország futballjában - már ami a válogatottakat illeti. Barátaink ugye társrendezőként a jövő évi Európa-bajnokságra készülnek, a mieink pedig Egervári Sándor irányításával az utóbbi negyedszázad legjobb teljesítményét produkálták a selejtező-sorozatban. S bár Eb-részvételt ez sem ért, a trend felfelé mutat. A keddi mérkőzésnek számunkra éppen az a célja, hogy az egy év múlva kezdődő világbajnoki-selejtezőknek továbbjutásra esélyes csapattal vágjunk neki.

Pénteken Liechtenstein ellen sikerült a bemelegítés, a valódi erőpróba Poznanban következik. A lengyelek egyébként valamivel veretesebb ellenféllel szemben próbálták igazolni, hogy nem csak házigazdaként van ott a helyük a kontinenstornán, ám az olaszok Balotelli és Pazzini góljával helyre tették őket. Franciszek Smuda szövetségi kapitány a Szczęsny - Piszczek, Głowacki, Perquis (Wasilewski), Wawrzyniak - Murawski (Dudka), Polanski  (Matuszczyk) - Błaszczykowski, Obraniak (Brożek), Peszko (Mierzejewski) - Lewandowski csapatot szerepeltette, ellenük kellene emlékezetes produkcióval lezárni a 2011-es esztendőt.

Meg hát, a futballmúlt is kötelez. A kromoszómákat, a mutációt, a rokoni szálakat most felejtsük el, ráérünk majd a meccs után összeborulni, és ízlelgetni a közmondás valódi jelentését, miszerint: magyar, lengyel, két jó haver, együtt harcol, együtt vedel.