Bundabotrány

A. Attila elismerte a csalási kísérletet - sajtóhír

A Nemzeti Nyomozó Iroda szombaton elfogta a jelenleg is aktív labdarúgó A. Attilát az NB II-es Győr II–Kozármisleny meccs után. A mislenyi játékos a Bors szerint vallomásában elismerte: a 2009. április 21-i Bp. Honvéd– Siófok MK-elődöntőt próbálta elcsalni.

A szombaton őrizetbe vett A. Attilával szemben egyrendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja merült fel. Fazekas Géza, a magyar fogadási csalásokat felgöngyölítő Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-nek elárulta, A. Attila még a Siófok játékosaként a 2009. április 21-i Bp. Honvéd–Siófok Magyar Kupa-elődöntő előtt lépett kapcsolatba és állapodott meg a német bundabotrány központi figurájával.

Az egyezség szerint a labdarúgónak, eddig még be nem azonosított játékostársai segítségével, az általa kért 15-20 ezer euró (4,7-6,2 millió forint) ellenében a külföldi bűntársai által tervezett fogadásnak megfelelően kellett volna befolyásolnia a mérkőzés eredményét. Azért indokolt a feltételes mód, mert a túl nagy kockázat miatt az elkövetői kör végül mégsem fogadott a mérkőzésre, így a pénzt sem fizették ki a játékosoknak. Ettől függetlenül persze A. Attila bűncselekményt követett el.