Abu-Dzabi Nagydíj

Elfogyott Vettel szerencséje? - futamértékelő

  • Kele János

Idén először nem szerzett pontot a kétszeres világbajnok német - harmadszor győzött viszont a McLarennel Hamilton. Alonso újra dobogós, Massa még mindig nem.

Sebastian Vettel, a Red Bull német világbajnoka defektet kapott a 2011-es Abu Dzabi Nagydíj első körében, és a futam feladására kényszerült.
Vettelt az égiek megakadályozták a rekordok további halmozásában, Hamilton viszont, mint tékozló fiú tért vissza a győztesek ösvényére. Alonso szokás szerint nagyot hajtott, Massa csak idei-óráig borzolta a nagyok idegeit, Button viszont több sebből vérezve is bemenekítette magát a harmadik helyre.

Szoros csatában nyerte idei harmadik versenyét a 2008-as világbajnok, Lewis Hamilton; a mclarenes brit dolgát igencsak megnehezítette a meglepően versenyképes Ferrarit kormányzó Fernando Alonso, miközben sem Webber, sem Button, sem Massa nem tudott beleszólni a győzelemért folyó harcba. Érdekesség, hogy a mai volt Fernando Alonso 73. dobogós helyezése az F1-ben, azzal pedig, hogy karrierje során először az Emirátusokban is felállhatott a pódiumra, a mezőnyből egyedüliként elmondhatja magáról, hogy a versenynaptárban szereplő valamennyi pályán futott már be ez első három között.

Hamilton karrierje során tizenhetedszer győzött, ezzel pedig már csak egy sikerrel van elmaradva a jövőre minden valószínűség szerint a Williams színeiben visszatérő Kimi Räikkönentől. A közvélekedés szerint idén pályafutása legrosszabb évadát futó brit a verseny után maga is azt mondta, úgy érzi „fantasztikus produkciót” nyújtott, azt azonban sietett leszögezni, egyetlen győzelemtől nem jön minden rendbe, ahhoz az kellene, hogy huzamosabb ideig tudja tartani ezt a formát, úgy, hogy közben nem keveredik bele semmiféle vitatott szituációba.

A 2010-es Koreai Nagydíj (vagyis majd’ 13 hónapja) nem volt arra példa, hogy a Red Bull ne delegáljon versenyzőt a dobogóra - ma viszont ez történt. Webber beleszürkült a Hamilton és Alonso hátsó légterelője mögött mindent és mindenkit elborító árnyékba, ráadásul a csapata sem kényeztette el, igencsak érdekes taktikai húzás volt az ausztrált minden körülötte lévő riválisánál eggyel többször a boxba parancsolni. Vettel defektje az első kör második kanyarjában csak hab volt a tortán, a kétszeres világbajnok ezt követő „hisztije” viszont fantasztikus látleletet adott az egész idényről. Mint ahogyan az is, hogy majd egy óra elteltével is overallban ücsörgött a csapat boxa előtt, és a monitorokon követte az eseményeket - főleg akkor érdekes ez a kép, ha összevetjük Kimi Räikkönen 2009-es futam közbeni jégkrémezésével.

Vettel defektje az első körben


A tavalyi futamon itt bemutatott tizenegy előzéshez képest idénre felpörögtek az események, a két különálló DRS-zóna hatalmas csatákat hívott életre, nem volt ritka az sem, hogy a pilóták felváltva, oda-vissza előzgették egymást. Az mondjuk eléggé érdekes volt, hogy a versenyzőknek sokadik nekifutásra sem esett le, hogy az első DRS-zónában nem szabad előzni, csak közel kerülni, hogy aztán a második előzési lehetőséget könyörtelenül kihasználva ne adjanak lehetőséget az ellenfélnek a visszavágásra. Hasonlóan meglepő volt, hogy mennyire nem működtek ma a lekörözések, Maldonado és Senna is büntetést kapott a kék zászló figyelmen kívül hagyásáért - apró szépséghibája az esetnek, hogy a venezuelai pilóta a dorgálást követően is tovább folytatta ámokfutását. Alonso a második, sorsdöntő boxkiállása előtt ragadt be Ricciardo mögé, s ki tudja, talán éppen az észrevétlenül elvesztett egy-két másodperc hiányzott ahhoz, hogy Lewis Hamilton elé térjen vissza a pályára.

Három versenyző volt a mezőnyben, aki megkockáztatta a keményebbik keveréken való indulást: Paul di Resta, Kamui Kobajasi és Pastor Maldonado is egyetlen kerékcserében gondolkodott - ami aztán kinek jobban, kinek kevésbé vált be. Di Resta kilencedik helye abszolút megfelel az erőviszonyoknak, Kobajasi viszont egyértelműen az innovatív stratégiának köszönheti, hogy hosszú idő után újra pontot tudott szerezni.

A verseny kezdetén az aszfalt hőmérséklete 31 Celsius fokos volt - éppen annyi, mint a szombati időmérő edzés ideje alatt.

Az első körben a nagy káosz elmaradt, bár tény, Vettel kiesése felborzolta kissé a kedélyeket, Alonso pedig az ötödik helyről nekilódulva tört előre egészen a második pozícióig. Button kálváriája is ekkor kezdődött, előbb a szervójával akadtak gondok, majd a KERS működése is leállt az autójában. Kicsivel hátrébb Massa és Schumacher koccant, állítólag a mercedeses igencsak gyenge versenytempója ennek a kisebb sérülésnek volt köszönhető.

Rosberg és Schumacher nagyon várt nagy küzdelme elmaradt, bár Rosberg első körös hibáját kihasználva a veterán hétszeres világbajnok elhajtott mellette, a szerződését meghosszabbító ifjó titán még az első körben visszavette helyét, s ne szépítsük, úgy elverte a csapattársát, mint szódás a lovát.