Férfi vízilabda BL

Másodperceken múlt a Vasas-győzelem

  • MTI

A Vasas szerda este, hazai medencében 10-10-es döntetlent játszott a szerb Partizan Beograd együttesével a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek második fordulójában. A vendégek négy másodperccel a vége előtt egyenlítettek.

	Budapest, 2011. november 9. A szerb Dusan Mandic (fekete, Partizan) és Fazekas Tibor (Vasas) harcol a labdáért a vízilabda férfi Bajnokok Ligája C csoportjának 2. fordulójában a TEVA-Vasas-UNIQA - Partizan Beograd (szerb) mérkőzésen a Komjádi uszodában.

Boskovic, valamint Steinmetz találataival villámrajtot vett a Vasas, de lassan magára talált a szerb alakulat is, ugyanakkor a gólgazdag első negyedet így is kettővel nyerte a hazai gárda. A második felvonásban kissé megakadt az angyalföldiek támadógépezete, ezt ki is használták a vendégek és átvették a vezetést.   
   
A hazaiak ezt követően is képtelenek voltak a kapuba találni, így a szerbek háromgólos előnnyel várhatták a zárónegyedet.
   
A Vasas több mint két negyeden át tartó gólcsendjét végül Vámos törte meg, ezzel felzárkózott a házigazda, sőt, Fazekas ejtése, valamint Kiss büntetője után egyenlített.
   
Jöhetett a hajrá: Katonás akcióból volt eredményes, a szerbek ezt követően emberelőnybe kerültek, amelyet ki is használtak. A Vasas következő támadásából szintén fórhoz jutott, Katonás pedig újfent pontosan lőtt. Tíz másodperccel a vége előtt Nagy mutatott be egy szép védést, de még mindig volt idő egy szerb lövésre, Cuk pedig döntetlenre mentette csapatának az összecsapást.

Bajnokok Ligája, főtábla, C csoport, 2. forduló:
TEVA-Vasas-UNIQA - Partizan Beograd (szerb) 10-10 (5-3, 0-3, 0-2, 5-2)
a magyar csapat góldobói: Katonás 3, Boskovic 2, Kiss, Fazekas, Vámos, Brguljan, Steinmetz 1-1
 
Korábban:
Szeged-Beton VE - ZF-Eger 6-3 (2-1, 2-1, 2-0, 0-1)
gólszerzők: Kunac 2, Kiss Cs., Molnár, Török, Younger 1-1, illetve Bátori 2, Hosnyánszky 1
 
Az állás: 1. Szeged-Beton VE 6 pont, 2. TEVA-Vasas-UNIQA 4, 3. Partizan Beograd 1, 4. ZF-Eger 0