Női kézilabda NB I

A DVSC csak megszorongatni tudta a Fradit

Az FTC-Rail Cargo Hungaria 32-27-re nyerte a vendég DVSC-Fórum elleni rangadót a női kézilabda NB I 8. fordulójában. Köstner Vilmos együttese csapata nagyot küzdött, de a zöld-fehérek, a 12 gólig jutó Szucsánszki Zita vezetésével szinte végig vezetve győztek.

Mintegy kétezer ember gyűlt össze a Népligeti Sportcsarnokban szerda este, ahol a Ferencváros a súlyos problémákkal küzdő Debrecen együttesét fogadta.

Szucsánszki ezen az estén tarthatatlan volt Szucsánszki Zita vezérletével már a mérkőzés legelején magához ragadta a kezdeményezést a Fradi, a vendégek pedig nehezen tudták felvenni a harcot Szamoránszky ellen. A kezdeti ijedség után az elhibázott ferencvárosi akciók után gyors indításokból zárkózni tudott a Debrecen, de a félidő közepére ismét rákapcsoltak a zöld-fehérek. Ugyan Tomori és Zácsik nehezen találta a megfelelő távolságot, az irányító poszton remeklő Szucsánszki magára vállalta a gólok nagy részét. Ötgólos hazai vezetésnél Köstner Vilmos időt kért, ami után a játékrész hajrájában kiegyenlített a DVSC, sőt Zácsik újabb elrontott átlövése után a vezetést is átvették a hajdúságiak (15-16). Ekkor volt az első fordulópontja a mérkőzésnek, a szünetig Kovacsicz rohanásból, majd Szucsáncski 14 méterről (!) lőtt gólja kétgólos hazai előnyt jelentett.

A fordulás után "beragadtak" a debreceniek, Elek Gábor együttese fokozatosan lépett meg ellenfelétől, a 45. perc környékén már 27-20-as állást mutatott az eredményjelző. Ekkor azonban még egy utolsó nagy rohamot indítottak a debreceniek, aminek köszönhetően sikerült 2-3 gólos látótávolságon belülre kerülniük, de a hajrára elfáradtak, így végül a Ferencváros papírformának megfelelően megnyerte a rangadót.

Női NB I
8. forduló
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA-DVSC-FÓRUM 32-27 (18-16)
Budapest, játékvezetők: Horváth, Marton.
FTC: Abramovics, Pastrovics (kapusok), Cifra, Dajka 3 (1), Deáki, Kovacsicz 4, Lukács, Such, Szabó A., Szamoránsky P. 5, Szarka, Szucsánszki 12 (9), Szádvári 4, Tomori 1, Zácsik 3, Zsivkovics. Edző: Elek Gábor.
DVSC: Triffa, Makai (kapusok), Csáki 6, Dakos, Karalyos, Karnik, Kazai 2, Kudor 2, Léránt 12 (3), Siska, Slakta, Som, Sopronyi 1, Szilágyi 1, Szűcs G. 3, Varsányi. Edző: Köstner Vilmos.
Kiállítások: 4, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 12/10, ill. 4/3.