KTE

Takács Ritától nem ezt vártam, de biztos kiejtjük a Debrecent - Szivics

Tomiszlav Szivics, a KTE vezetőedzője elmondta, képesek lesznek a bravúrra, és ki fogják ejteni a Debrecent a sorozatból.

Szivics nem örült a sorsolásnak -

A Kecskeméti TE a Magyar Kupa címvédője, és a tavalyi sorozatban is találkozott a Debrecennel a sorozat negyedik fordulójában. Akkor kettős győzelemmel lépett tovább a lila-fehér csapat, idegenben 3-0-ra, hazai környezetben 3-1-re sikerült felülmúlni a cívis városi együttest.

Most ismét a Debrecen lesz az ellenfél, Tomiszlav Szivics a sorsolásról a kesport.hu-nak beszélt.

"Sajnos nem tudtam élőben nézni a Magyar Kupa sorsolását a Sport Tv-ben, de Takács Ritától nem ezt vártam, hogy kihúzza a Kecskemétnek ellenfélül a Debrecent. Amikor azonban megtudtam, hogy kivel kell játszanunk, egyből megfogalmaztam magamban, hogy ha nyerni akarsz, akkor nincs könnyű ellenfél, és a legjobb csapatot is meg kell verni. Jelen pillanatban a Loki vereség nélkül vezeti a bajnokságot, komoly csapat, de én ettől függetlenül azt mondom, biztos, hogy képesek leszünk nyerni. Tavaly is sikerült kiejtenünk a Debrecent, és most is ez lesz! Egy pillanatig sem mondom, hogy könnyű lesz, de még egyszer hangsúlyozom, szerintem képesek vagyunk a bravúrra, mert mi is jó csapat vagyunk! Én egyébként imádom a kupapárharcokat, sokkal jobban lehet taktikázni. Kondás Elemérnek ráadásul tartozom is, mert a 91. percben kaptunk gólt a negyedik fordulóban, így tudott nyerni a Debrecen a Széktói Stadionban. Nekem pedig nem szokásom a számlákat kiegyenlítetlenül hagyni… - mondta a KTE vezetőedzője.

A Kecskeméti TE – DVSC-TEVA összecsapást november 30-án, a visszavágót Debrecenben december 3-án rendezik.