NFL

A Giants nyerte az óriások csatáját - videó

A forduló legjobban várt mérkőzése a várakozásoknak megfelelően nem akármilyen végkimenetellel szolgált, hasonlóképpen a 2008-as Super Bowlhoz, amit szintén ez a két csapat vívott. A felek végig fej-fej mellett haladtak egymás mellett, és az utolsó 3 percben esett három touchdown tett arról, hogy se a játékosok, se a nézők ne tudják elfeledni ezt a mérkőzést egy darabig, amit végül Eli Manning döntött el: Jake Ballardnak adott egy touchdown-passzt 1 yarddal a hazaiak végzónája előtt, és az utolsó pillanatokban fordítva bebiztosította csapata győzelmét.

A pontok nélkül végződő első két negyed alapján pedig azt hitte volna az ember, hogy ezen a mérkőzésen kevés pont fog esni, talán egy mezőnygól el is dönthet mindent. Végül egy mezőnygól indította el a ponthengert, a harmadik negyed elején Lawrence Tynes szakította meg a 0-0-s döntetlent, majd nem sokkal később a Patriots támadásának kezdetén sackelték Tom Bradyt a hazaiak végzónájának közelében. Ezt a ragyogó alkalmat nem hagyhatta kihasználatlanul a Giants, és Brandon Jacobs 10 yardos futással ért el TD-t, amivel 10-0-s előnyre tettek szert. Stephen Gostkowski még tudott válaszolni a vendégek ponttermelésére egy mezőnygóllal, úgyhogy 10-3-as Giants vezetéssel fordultak a csapatok a véghajrára.

Az utolsó játékrész első fele hazai nyomást eredményezett. 32 másodperc kellett Bradynek, amikor kiosztotta első TD-passzát, Aaron Hernandeznek adott 6 pontot érő labdát, majd Gostkowski újabb mezőnygóljával már meg is fordították az eredményt. Aztán jött az a bizonyos három perc és a három TD. Eli Manning addig csendesen operálta a Giants támadásait, azonban végül mégis elhallgattatta minden kritikusát. Előbb 3:03-nál éljenezték őt a vendégek, amikor Mario Manninghamet ajándékozta meg egy 10 yardos passzal, mely pontokat jelentett, de erre Brady másfél perccel később még tudott válaszolni, azonban a következőre már esélye sem volt. 15 másodperccel a lefújás előtt Eli Manning keze ismét villant, és a labda ismét a Patriots végzónájában lévő Giants játékos kezében landolt, ezúttal Jake Ballardéban, amivel 24-20-ra diadalmaskodott a 2008-as bajnok, kísértetiesen hasonló végkimenetellel, mint a Super Bowlon.

A New York Giants játékosa, Jake Ballard kap el egy labdát a New England Patriots elleni NFL-mérkőzésen

Egyébként a két irányító csak a véghajrában tudta igazán megmutatni a tudását, a védelem addig mindkét oldalon jól működött. Főleg Bradynek okoztak nehéz pillanatokat a Giants-védők - két labdáját csenték el, valamint kétszer sackelték is, ellenben 340 yardot mégis csak kiosztott passzaiból. Eli Manning 51%-os hatékonysággal szórta a labdákat társainak, egyszer ő is eladta a labdát, de az utolsó három percben mutatott teljesítménye miatt ez már nem fog senkit sem érdekelni.

A Chargersen is átrobogott a Packers

Philip Riverséknek majdnem sikerült az, ami eddig a szezonban még senkinek: legyőzni a címvédő Green Bayt. A hazaiak azonban hiába tettek meg több mint 100 yarddal többet a meccs során vendégeiknél, Rivers három labdaeladása beárnyékolta 4 TD-passzát. A hazaiak irányítója az első negyed utolsó négy és fél percében kétszer is pontatlanul passzolt, és a labda előbb Charlie Peprah, majd másodjára Tramon Williams kezébe került, akik 40, illetve 43 yardos futást követően büntették meg a QB hibáit. Ez más csapat ellen is végzetes lehetett volna, azonban a Green Bay ellen kifejezetten halálosnak bizonyult, hiszen Aaron Rodgerst ellenfele dekoncentráltsága nem hatotta meg, úgyhogy újabb zseniális teljesítménnyel örvendeztette meg szurkolóit: 247 yardot passzolt össze, 80%-os hatékonysággal, valamint 4 TD-passzt is kiosztott a meccs folyamán. A negyedik negyed közepe tájékán, amikor is a Chargers 67 másodpercen belül két touchdownt is szerzett, még felcsillant a remény, azonban Rivers az utolsó hazai támadásnál ismét Peprah kezébe varázsolta a labdát, ami eloszlatta a hazaiak kilátását. A Green Bay nyert 45-38-ra, mellyel továbbra is veretlen, a Chargers eközben meg már zsinórban harmadjára kapott ki a csodás szezonrajt után, és rosszabb pontdifferenciájának köszönhetően visszacsúszott a csoport második helyére a Chiefs mögé.

A Ravens ismét elhúzta a Steelers nótáját

Nem sikerült Ben Roethlisbergeréknek a hőn áhított reváns a Ravens ellen az első fordulóban elszenvedett vereségükért. A találkozót szépen fel lehet osztani két félidőre - az első két negyedben a csapatok rúgói ficánkoltak, Billy Cundiff a vendégek részéről háromszor volt eredményes, Shaun Suisham ezzel szemben csupán két mezőnygólt vállalt. A második félidő már a touchdownokról szólt, és a végkimenetel itt is gondoskodott a drámáról. Ray Rice a harmadik negyedben futott 4 yardot a labdával a touchdownért, ezzel már 16-6-ra mentek a vendégek, azonban kontrázni tudtak a hazaiak. Rögtön a záró játékrész elején Rashard Mendenhall hozta vissza a meccsbe a Steelerst, majd 4:59-nél Roethlisberger végre kiosztotta első TD-passzát, mely egyben az utolsó is volt. 2:24-nél indította el utolsó támadását a Ravens, Joe Flacco passzaival pedig szépen meneteltek előre, hogy aztán 8 másodperccel a lefújás előtt érje a hidegzuhany a hazaiakat: Torrey Smith kapott labdát 26 yardról, mely 6 pontot eredményezett a vendégeknek, és egyben győzelmet is. 23-20-ra győzött a Baltimore, és mivel a Cincinnati is vette a Tennesse által jelentett akadályt, a Pittsburgh visszacsúszott a két csapat mögé a csoport harmadik helyére. Lesznek még itt izgalmak az AFC északi csoportjában!

Tebow-ék Oaklandben diadalmaskodtak

Két ellentétes felfogású csapat csapott össze Oaklandben. A Denver a futásokra, míg az Oakland ezúttal a passzokra összpontosított, és az első félidő alapján úgy tűnt, hogy utóbbi lesz a nyerő. Carson Palmer a hazaiaktól kiosztott két TD-passzt a második negyedben, majd ezt megtoldotta egy harmadikkal a folytatásban, amivel még 24-14-re ment a Raiders. A Broncosnál Tim Tebow két TD-passzal tartotta a rivális kollegája iramát, ezt követően azonban már a futásoké volt a szerep. Willis McGahee az utolsó két negyedben mindkétszer a játékrész végén villantotta meg futótehetségét: egy 60, illetve 24 yardos touchdownt írhattak fel a nevéhez, a kettő között pedig Eddie Royal is elkápráztatta a vendégeket, aki egy puntot követően térítette vissza a labdát a Raiders végzónájába, 85 yardot futva. A vége így elég csúnyára sikeredett az Oakland szempontjából, hiszen 38-24-re kikaptak, immáron két hét alatt másodjára. A Denver ezzel ellentétben a feltámadás jeleit mutatja, úgy tűnik, hogy Tebow futásai ösztönzőleg hatnak a csapat running backjeire, ami lavinaszerűen kihat a Broncos eredményességére is. A denveriek a mai meccsen 288 yardot futottak összesen az ellenfél 74 yardjával szemben, a különbség elég szembetűnő.

NFL
9. forduló
Tennessee Titans – Cincinnati Bengals 17-24
Oakland Raiders – Denver Broncos 24-38
New England Patriots – New York Giants 20-24
Arizona Cardinals – St. Louis Rams 19-13 hosszabbítás után
San Diego Chargers – Green Bay Packers 38-45
Pittsburgh Steelers – Baltimore Ravens 20-23