U21-es válogatott

Íme, Róth Antal olaszok ellen készülő kerete

U21-es válogatottunk november 15-én, kedden Olaszországban játssza le soron következő Eb-selejtezőjét.

Mindkét válogatott a negyedik mérkőzését játssza a sorozatban, de míg a házigazda olaszok eddigi három meccsüket megnyerték, a mieink egyelőre nem szereztek pontot. A két csapat szeptember 6-án, Székesfehérváron egyszer már megmérkőzött egymással, akkor az olaszok 3-0-ás győzelmet arattak.

 "Az itthon lejátszott olasz meccsből kiindulva nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei - mondta az mlsz.hu-nak Róth Antal. - A székesfehérvári találkozó tükröt tartott saját játékunk elé, a játékosaim láthatták, hogy mi az, amit alapvetően másképp kell csinálni, hogy nőjenek az esélyeink egy nálunk komolyabb játékerőt képviselő csapat ellen. Azon a találkozón az első húsz percet leszámítva a csapatjátékunk nem közelítette meg az elvárt szintet, fegyelmezetlenül játszottunk, és ennek vereség lett a vége. Az ilyen meccseken kizárólag akkor lehet esélyünk, ha kilencven percen keresztül meg tudjuk őrizni a fegyelmezettségünket. A törökök elleni mérkőzésen képesek voltunk erre, és volt is esélyünk a pontszerzésre."

A keretben két olyan játékos - Windecker József és Kovács István - is helyet kapott, akik fiatalabbak társaiknál.

"Windecker meggyőző teljesítményt nyújtott a húszéveseknél, ráadásul fiatal kora ellenére stabil tagja a Győr első csapatának, és miután az ő posztján voltak gondjaink, a meghívása mellett döntöttem. Kovács Istvánról is elmondható, hogy teljesítménye alapján megérdemli, hogy a keret tagja legyen. A két futballista meghívása is mutatja, hogy a húsz- és a huszonegy évesek munkáját igyekszünk a lehető legjobban összehangolni, és a fiatalabbakat már most beépíteni a tétmérkőzéseket játszó együttesbe" - nyilatkozta a szövetségi edző.
 

A magyar U21-es válogatott kerete
Kapusok:
Gulácsi Péter (Hull City)
Megyeri Balázs (Olimpiakosz)
Védők:
Szokol Zsolt (Újpest FC)
Margitics Andor (Videoton FC- Puskás Akadémia)
Fiola Attila (MVM Paks)
Kádár Tamás (Newcastle United FC)
Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest)
Fodor Ferenc (Kozármisleny)
Sváb Dániel (Ferencvárosi TC)
Középpályások:
Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi)
Simon Ádám (US Cittá di Palermo)
Bódi Ádám (Debreceni VSC-TEVA)
Iszlai Bence (Haladás Sopron Bank)
Windecker József (Győri ETO)
Gosztonyi András (Videoton FC)
Kovács István (Haladás Sopron Bank)
Gyurcsó Ádám (Kecskeméti TE)
Hidi Patrik (Budapest Honvéd)
Támadók:
Futács Márkó (Portsmouth FC)
Beliczky Gergő (Vasas-HÍD)
Balajti Ádám (Újpest FC)