Premier Leauge előzetes

Anglia Manchesterre figyel Ferguson ünnepén

Sir Alex Fergusonról szól az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 11. fordulója: a Manchester United menedzsere vasárnap ünnepli regnálása 25. évfordulóját.  A Vörös Ördögök szombaton lépnek pályára, a Sunderlandnek jutott az a „hálátlan” szerep, hogy az Old Traffordon vendégeskedjen a jeles nap előestéjén.

Sir Alex negyedszázada irányítja a Vörös Ördögöket

Arsenal-West Bromwich Albion 16:00 Hathárom-tipp: 1A Chelsea elleni múlt heti rangadón 5-3-ra diadalmaskodó Arsenal a West Bromwich Albiont látja vendégül, amelyben akár Gera Zoltán is pályára léphet - ahogyan arra hetek óta várnak a szurkolók.

A West Brom négymeccses veretlenségi széria után múlt héten sima vereséget szenvedett hazai pályán (Liverpool, 0-2), az Arsenal a Kékek elleni nagy diadal után hétközben ikszelt Londonban az Olympique Marseille-jel a BL-ben, ahol így is vezeti a csoportot. Az Ágyúsok egyre jobb formában „tündökölnek”, hat mérkőzés (a PL-ben három) óta tartó veretlenségüket a WBA ellen írhatják tovább. És ott van Robin van Persie, az Arsenal talizmánja, a góllövőlista vezetője. A holland utóbbi öt bajnokiján kilencszer zörgette meg az ellenfél hálóját, kedden csak csereként állt be a franciák ellen, most ismét visszatérhet a kezdőcsapatba. Az előző idényben a WBA meglepte az Arsenalt az Emiratesben (3-2), a párharc legutóbbi tíz mérkőzését tekintve (a bajnokságban) hatszor nyertek a londoniak, kétszer a birminghamiek, két döntetlen mellett.

Ha az Arsenal nyeri a találkozót, akkor ez lesz a 400. Premier League-győzelme.

Blackburn Rovers-Chelsea 16:00 Hathárom-tipp: 2Hullámvölgyben van a Chelsea, zsinórban kétszer kikaptak a bajnokságban, az utóbbi a fájóbb, a Stamford Bridge-en tanította móresre a Kékeket az Arsenal (3-5). Majd André Villas-Boas csapata a remélt győzelem helyett a Bajnokok Ligájában is csak ikszelt a Genkkel. Most a kiesőhelyen tanyázó Blackburn otthonában javíthatnak fiai. A Rovers idén eddig egy győzelmet jegyez, igaz, akkor az Arsenalt kapta el az Ewood Parkban (4-3). Steve Kean menesztését régóta követelik a kék-fehérek szurkolói, egy Chelsea elleni sikerrel javíthatna ázsióján, de nem lesz könnyű dolga. Főleg a védelem összeállításán főhet a feje: Ryan Nelsen, Michel Salgado és Scott Dann is maródi. Villas-Boas egyedül John Obi Mikelre nem számíthat.

A Blackburn utoljára 2003-ban tudta legyőzni a Kékeket, az utóbbi 18 párharcból 13-at a Chelsea nyert meg.

Liverpool-Swansea City 16:00 Hathárom-tipp: 1Öt mérkőzés óta veretlenek a Vörösök a Premier League-ben, most azt a Swanseat-t fogadják, amely vendégként egyetlen pontot szerzett az idényben (a Wolverhampton pályáján). A Hattyúk egy hete a Boltont verték (3-1), a Pool a West Bromot (2-0), bár a Liverpoolt véljük esélyesebbnek, de az is biztos, hogy meg kell küzdenie a három pontért Brendan Rodgers együttesével. A Vörösök veretlenek idén az Anfielden, de háromszor is ikszeltek, a Sunderland és a Manchester United mellett éppen a másik újonc, a Norwich ellen két hete.

Kenny Dalglish Steven Gerrardra nem számíthat, Jamie Carragher elvileg bevethető. A felek eddig 20-szor csaptak össze az angol bajnokság történetében, legutóbb 1983-ban. A mérleg a Liverpool javára billen, a Mersey-parti csapat tízszer, a Swansea hétszer nyert, három pontosztozkodás mellett.

Manchester United-Sunderland 16:00
Tv: Digi Sport Plusz
Hathárom-tipp: 1
Ferguson, Ferguson, Ferguson…a világ egyik legjobb klubedzőjét 25 éve nevezték ki a Manchester United menedzserének, az évforduló napra pontosan november 6. Természetesen a jubileumhoz bajnoki győzelem dukál, a Sunderland ellen kellene gáláznia a Vörös Ördögöknek. Érdekesség, hogy a skót szaktekintély korábbi csapatkapitányával, Steve Bruce-szal néz farkasszemet a találkozón. Ha az elmúlt hetek formáját nézzük, akkor egyértelműen a házigazdák az esélyesek, a Fekete Macskák mindössze két győzelmet jegyeznek az idényben, utóbbi öt meccsükből egyet nyertek meg, két döntetlen és két vereség mellett. A tabellán második United a City elleni három héttel ezelőtti zakó után úgy-ahogy talpra állt, bár egy igazán átütő, gólzáporos győzelem nagyon jót tenne az együttesnek. Talán majd most…A forma mellett a statisztika is a vendéglátók mellett szól, az MU a legutóbbi 18 Sunderland elleni meccséből egyet sem veszített el, míg az ellenfél 1997-ben verte meg utoljára az angol rekordbajnokot.

Fergusonnak ugyanakkor lesz elég gondja csapata összeállításával, már a hétközi BL-meccsen is a középpályán kellett szerepeltetnie Wayne Rooneyt, és a román Otelul ellen Anderson is megsérült, Ryan Giggs, Tom Cleverley, Michael Carrick és Darren Fletcher pedig már akkor sem volt egészséges. A Sunderland „nagyjából” a rendes csapatával utazhat Manchesterbe, mindössze Simon Mignolet kapus és a korábbi United-sztár, John O’Shea a maródi.

Ha a Manchester United nyer, 900 hazai pályán megszerzett pont fölé lép a Premier League történetében egyedüliként. Most 898-nál jár.

Queens Park Rangers Manchester City 18:30
Tv: Digi Sport
Hathárom-tipp: 2
A bombaformában lévő City ezúttal Buzsáky Ákos csapatához látogat. Roberto Mancini tanítványai veretlenül vezetik a bajnokságot, legutóbb pedig szerdán a Bajnokok Ligájában a Villarreal vendégeként diadalmaskodtak 3-0-ra. Sok jóra nem számíthat a múlt héten a Tottenham otthonában megégő (1-3) QPR a „Polgároktól”, bár Mancininek változtatnia kell megszokott kezdőcsapatán, az eltiltott Vincent Kompany helyén minden bizonnyal Stefan Szavics szerepel. A Villarreal ellen cserét kérve lesántikáló David Silva viszont harca kész. Elöl variálhat az olasz edző: Balotelli, Agüero és Dzeko is ontja a gólokat.

A felek legutóbb 2003-ban találkoztak a Ligakupában (3-0-ra nyert a City). Érdekesség, hogy Shaun Wright-Philips, aki most már a londoniakat erősíti, gólt szerzett, míg a hasonló cipőben járó Joey Barton gólpasszt jegyzett akkor. A Premier League-ben 1996-ban meccseltek legutóbb, a kékmezesek győztek 2-0-ra, majd a szezon végén mindkét klub kiesett az élvonalból. A Manchester Cityt ebben a szezonban ez a veszély aligha fenyegeti.

Premier League, 11. forduló
A szombati program
Newcastle United-Everton 13:45
Arsenal-West Bromwich Albion 16:00
Aston Villa-Norwich City 16:00
Blackburn Rovers-Chelsea 16:00
FC Liverpool-Swansea City 16:00
Manchester United-Sunderland 16:00
Queens Park Rangers-Manchester City 18:30
Tabella
1. Manchester City 10 9 1 0 36 8 28
2. Manchester United 10 7 2 1 27 12 23
3. Newcastle 10 6 4 0 15 7 22
4. Chelsea 10 6 1 3 23 15 19
5. Tottenham 9 6 1 2 18 14 19
6. Liverpool 10 5 3 2 14 10 18
7. Arsenal 10 5 1 4 20 21 16
8. Norwich 10 3 4 3 14 15 13
9. Aston Villa 10 2 6 2 13 13 12
10. Swansea 10 3 3 4 12 15 12
11. Stoke 10 3 3 4 8 14 12
12. Queens Park Rangers 10 3 3 4 8 17 12
13. West Bromwich 10 3 2 5 9 13 11
14. Sunderland 10 2 4 4 14 12 10
15. Fulham 10 2 4 4 13 12 10
16. Everton 9 3 1 5 10 13 10
17. Wolverhampton 10 2 2 6 9 17 8
18. Blackburn 10 1 3 6 13 23 6
19. Bolton 10 2 0 8 13 27 6
20. Wigan 10 1 2 7 6 17 5