Női kézilabda BL

A csoportelsőség a tét a Győr számára

A női kézilabda Bajnokok Ligája negyedik fordulójában a magyar bajnok Győri ETO hazai pályán azt a Randerst fogadja, amely az első körben hatgólos (29-23) vereséget mért a Rába-partiakra.

Görbicz Anita 21 góljával a legeredményesebb győri játékos a BL-ben
Konkoly Csaba lányai az idei Bajnokok Ligájában nem titkoltan nagyon messzire jutnának, és ehhez a játékoskeretet elnézve minden esélyük meg is lehet. Ugyan az első fordulóban Dániában némileg váratlanul szaladtak bele egy pofonba, de a vereség jókor jött, azóta a Győr szárnyal, a hazai és a nemzetközi riválisait is nagy magabiztossággal fektette két vállra.

Az elitliga szombati mérkőzésén a C-csoport éllovasa ellen a győriek a csoport elsőségért küzdenek, amennyiben Görbiczék legyőzik a skandináv ellenfelüket, átveszik tőlük a listavezető pozíciót két fordulóval a vége előtt. Mivel az ETO által oda-vissza megvert Metz Dániában egy góllal felülmúlta a Randerst, ezért nem számít, hogy a hazai csapat mekkora arányban győzi le riválisát.

Konkoly Csaba az ETO Tv-nek nyilatkozva elmondta, hogy sokat tanultak a kinti mérkőzésből a csapat tagjai, és az utóbbi hetek játéktempóját "hozza" szombati is a csapat, akkor begyűjthetik hazai környezetben a győzelemért járó két pontot.

Hogy sikerül-e a lendületben lévő Győrnek a dán bajnokot is legyőznie, azt 16.30-kor kezdődő élő szöveges tudósításunk segítségével nyomon követheted!

Bajnokok Ligája
C-csoport 4. forduló
Győri ETO Audi KC - Randers HK (dán) 16:30

 

 

 

Bajnokok Ligája
C-csoport állása
1. Randers 4 3 0 1 123-110 6 p
2. Győri Audi ETO 3 2 0 1 84-76 4 p
3. Metz 4 2 0 2 104-108 4 p
4. Hypo Niederösterreich 3 0 0 3 81-98 0 p