Federation Kupa

Sarapova és Zvonarjova nélkül döntőznek az oroszok

  • VNA

Két legjobb játékosa, Marija Sarapova és Vera Zvonarjova nélkül kénytelen kiállni a hétvégi Fed Kupa döntőjében az orosz női tenisz válogatott.

Azt már az isztambuli világbajnokság után is lehetett sejteni, hogy a tornáról bokasérülése miatt visszalépő Marija Sarapova aligha vállalja a Federation Kupa hétvégi (november 5-6.) döntőjén a részvételt. Pénteken viszont a másik orosz szupersztár, a vb-n elődöntőbe jutó Vera Zvonarjova is lemondta a részvételt a moszkvai fináléban, amelyet az idei Kremlin Kupán elszenvedett vállsérülése miatt nem tud vállalni. A csehek elleni döntőben így a korábbi US Open győztes, a Fed Kupát korábban háromszor is elhódító Szvetlana Kuznyecova és Maria Kirilenko játszik majd egyesben.A finálé előtt így valamivel a most vendégként szereplő csehek az esélyesebbek, hiszen első számú játékosuk, a friss világbajnok Petra Kvitová is ott lesz a moszkvai Olimpiai stadionban rendezendő döntőben.

A világbajnok Petra Kvitovával felálló csehek a Fed Kupa idei döntőjének esélyesei
Az orosz csapat eddig négyszer (2004, 2005, 2007, 2008) nyerte meg a világ legrangosabb női csapatversenyét, míg a most döntőbeli ellenfélnek számító csehek eddig ötször nyertek a Federation Kupában, igaz legutóbb meglehetősen régen, még a csehszlovák időkben, Jana Novotnával és Helena Sukovával felállva 1988-ban. A pénteki sorsolás után a döntő találkozóinak párosításai is kialakultak, amely szerint az isztambuli vb-sikerével a világranglista második helyére felzárkózó Kvitová azzal a Kirilenkoval kezd, aki utoljára 2006-ban játszott az orosz válogatottban a Federation Kupában.

A 2011-es Federation Kupa döntőjének párosításai
1. mérkőzés
Maria Kirilenko – Petra Kvitova
2. mérkőzés
Szvetlana Kuznyecova – Lucie Safarova
3. mérkőzés
Szvetlana Kuznyecova – Petra Kvitova
4. mérkőzés
Maria Kirilenko – Lucie Safarova
5. mérkőzés
Pavljucsenkova/Vesznyina – Hradecka/Pieschke