NB II

Németh Krisztián a másodosztályú MTK-ba igazolt

Címkék:

Németh Krisztián december 31-ig szóló szerződést írt alá, és az MLSZ már meg is küldte a játékengedélyét, így szerepeltetésének nincs akadálya.

Németh Krisztián hazatért

Domonyai László az MTK vezérigazgatója ma délelőtt jelentette be, hogy Németh Krisztián az őszi szezon hátralévő bajnoki, illetve kupamérkőzésein pályára lép az MTK csapatában.

"Azt hiszem valamennyi MTK-szurkoló számára igazi örömhír az, amit ma bejelenthettünk. Nem titok, hogy több hete reménykedtünk abban, hogy Krisztián, ha csak pár meccs erejéig, de visszatér a csapatba. Úgy hiszem valamennyi szurkolónk ugyanolyan szeretettel fogadja majd, mint a játékostársak, akik számára szintén komoly jelentőségű ez a hír. Jól eső érzés, hogy egy sor hazai klub invitálására nemet mondott Krisztián, de Garami Józsi bácsi hívó szavát elfogadva újra gyarapíthatja az MTK-ban szerzett góljainak számát. Biztos vagyok abban, hogy az előttünk álló másfél hónapban kölcsönösen segíteni tudjuk egymást, hiszen most ez a közös cél. Biztos vagyok benne, hogy ahogy az MTK, úgy Krisztián számára is hasznos, és örömteli lesz ez az időszak" - mondta a klubvezető az igazolással kapcsolatban az mtkhungaria.hu-nak.

Németh Krisztián akkor döntött az MTK mellett, amikor biztossá vált, nem talál magának külföldi klubot.

"Sokakat talán meglep a döntésem, de ez számomra szinte magától értetődő volt azt követően, hogy világossá vált, januárnál előbb nincs esélyem arra, hogy megfelelőnek tartott külföldi klubba igazoljak. Számos magyar klub is megkeresett az elmúlt hetekben, mindenkinek megköszöntem az invitálást, de bennem fel sem merült, hogy itthon az MTK-n kívül más klubban is pályára lépjek. A sérülésem után itt kezdtem el edzeni, sokat köszönhetek Garami Józsi bácsinak, és amikor megkérdezte, hogy nem lenne –e kedvem játszani is, azonnal igent mondtam. Az elmúlt hetekben itt edzettem, és nagyon jól éreztem magam a srácok között, akiknek egy részével még játszottam is együtt. Ha minden jól megy, akkor a Magyar Kupa és a Liga kupa-meccsekkel együtt játszom majd nyolc mérkőzést, és most pont erre van szükségem, hiszen június óta nincs tétmeccs a lábamban. Természetesen azon vagyok, hogy segíteni tudjak a csapatnak, remélem, hogy mielőbb megfelelő formába lendülök, és januárban már tökéletes állapotban érkezhetek az új csapatomhoz" - nyilatkozta a magyar válogatott támadó.

Németh Krisztián december 31-ig szóló szerződést írt alá, és az MLSZ már meg is küldte a játékengedélyét, így szerepeltetésének nincs akadálya.