Profi boksz

Erdei Kaliforniában bunyózhat Szilveszterkor

  • MTI

A kaliforniai Anaheimben rendezik meg december 31-én azt az ökölvívógálát, amelyen a tervek szerint Erdei Zsolt az amerikai Tavoris Cloud ellen lép majd szorítóba.

A profiboksz.hu csütörtöki közleménye szerint a Showtime csatorna bejelentette, hogy a programban - magyar idő szerint már az újév első napján - helyet kap az összecsapás. A mind a 33 profi mérkőzését győztesen (18 KO) megvívó, korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú világbajnok Erdei az MTI érdeklődésére ugyanakkor elmondta: aláírt szerződése továbbra sincsen, ennek ellenére úgy készül, hogy összejön az ütközet.

Erdei Zsolt legutóbb június elején lépett szorítóba, s akkor a hatodik menetben technikai KO-val (TKO) győzte le az amerikai Byron Mitchellt. A 29 éves Cloud, aki 2009 augusztusa óta az IBF bajnoka, szintén júniusban mérkőzött, s ugyancsak technikai kiütéssel győzött. Ő honfitársát, Yusaf Macket verte nyolcadik menetes TKO-val, s ezzel harmadik alkalommal védte meg "koronáját".