Kézilabda

A Kispest NKK vállalja a felelősséget a hétvégi verekedés miatt

Belső vizsgálatot végzett a Kispesti Női Kézilabda Klub, amelynek célja az volt, hogy kiderüljön. mi vezetett a szombati, Mohács elleni női kézilabda NB I/B-s mérkőzés utáni verekedéshez, amelynek során négy baranyai szurkoló sérült meg olyan súlyosan, hogy orvosi ellátásra szorult.

A kispesti klub honlapján megjelent közlemény szerint az egyesület vállalja a felelősséget a történtek miatt, és Ujj Péter elnök több fórumon is bocsánatot kért az eseményekért.

A belső vizsgálat eredménye szerint több oka is volt annak, hogy szombaton a hazai drukkerek a 29-15-ös vendégsikerrel véget ért mérkőzés végén a csarnokon kívül megtámadták a mohácsi szurkolókat. A klub közleménye elsőként a rendőrséggel való kidolgozatlan kapcsolatot említi, ami miatt hiába számítottak rá, a hatóság részéről senki nem jelent meg, hogy biztosítsa a találkozót. A kispestiek utólag elhibázottnak nevezik azt is, hogy azzal próbálták a saját szurkolóikat kicsábítani a meccsre, hogy azt hirdették, sok baranyai szimpatizáns érkezése várható. Erre a hazai ultrák reagáltak is, hiszen a vártnál jóval többen, százötvenen mentek ki a mérkőzésre.

A piros-feketék szerint a mohácsiak tapasztalatlansága is hozzájárult a bajhoz, mivel ők nyíltan felvállalták, hogy Ferencvárossal szimpatizálnak, szerb és horvát szurkolói dalokat is énekeltek, a hazaiak felé fordulva heves kézmozdulatokkal szurkoltak, amit utóbbiak provokációnak vehettek, és hiába kérték őket a rendezők, - jogosan - nem hagyták el a csarnokot 10 perccel a mérkőzés vége előtt.

Ezeken kívül a hazai rendezők renkívül kicsi, 8 fős létszáma és az a döntésük, hogy a hazai drukkereket magukra hagyták, hogy a vendégek távozását próbálják segíteni, szintén tetézte a bajt. A csarnokon kívül a kevés rendező nem tudta megakadályozni, hogy 60-70 fő elsöpörje őket a nyílt terepen. Erre valószínűleg csak a rendőrség lett volna képes.

A vizsgálat eredményeit összegző jelentést a Kipest NKK vezetői eljuttatták a Magyar Kézilabda Szövetséghez, emellett pedig elismerték felelősségüket a történtek miatt.