Tagozódik a mezőny. Egy fordulóval a féltáv előtt kirajzolódtak az erőviszonyok, s bár a tervek szerint az idén még négy mérkőzés vár a csapatokra, az már most biztosnak tűnik, hogy a Debrecen-Győr páros a tabella élén kezdi majd a tavaszt, a Zalaegerszeg pedig az utolsó helyen telel. Közöttük viszont bármi megtörténhet.


A ,,felsősök” sorát nyolcadikként záró Paksnak mindössze négy pont a hátránya a dobogós Honvéddal szemben, és ugyanekkora a távolság a törésvonal utáni, kilencedik Vasas és a tizenötödik, de már kieső helyen álló Kaposvár között. És ez jó, mert bár a színvonal-emelkedés mértéke nem követi a nézőszám növekedés ütemét, azt még a legpesszimistábbak sem mondhatják, hogy unalmas a magyar bajnokság. A mögöttünk hagyott hétvége ugyan nem hozott totógyilkos meccseket, olyat azonban többet is, amelyiktől ki-ki klubhovatartozástól függően többet várt, és kevesebbet kapott, vagy éppen fordítva.

A sor elejére kívánkozik a Győr vendégjátéka. Várható volt, hogy mivel az ETO a hatodik forduló óta, azaz több mint két hónapja nem tudott nyerni idegenben, ezúttal is megszenved majd a pont(ok)ért, ráadásul a PMFC-t eddig senki nem győzte le Pécsen. Figyelmeztető jel volt az is, hogy az előző fordulóban a Debrecen sem tudott mit kezdeni az újonccal, csupán egy gól nélküli döntetlenre futotta erejéből. S bár szakmailag értékelhetetlen Mészáros Ferenc akkori ígérete Kondás Elemérnek, miszerint a PMFC megveri a Győrt, a viccnek szánt kijelentés bejött. A szombat esti sajtótájékoztató természetesen nem erről szólt, de azért a végén csak előkerült a téma, amire a résztvevők zöme jó kedvűen, mosolyogva reagált, főként azután, hogy az ügyben leginkább érintett is megszólalt. Csertői Aurél, alkalmazkodva a hangulathoz, megkérte kollégáját, hogy máskor azért ne viccelődjön, majd együtt nevetett a többiekkel. Több szempontból is jó volt látni a fenti szóváltást, egyrészt azért, mert mivel Csertőivel mostanában ritkán fordul elő, hogy vesztes csapat edzőjeként nyilatkozik, képes volt oldani a feszültségét egy poénnal, ha úgy tetszik, új oldaláról ismerhettük meg. Másrészt igazolta azt az elcsépeltnek tetsző, igazságtartalmában azonban örökérvényű megállapítást, miszerint az elüzletiesedett futball is csak játék, amit illik ugyan komolyan venni, de egy-egy vereségbe nem kell belehalni.


Tomiszlav Szivics is átélt már hasonlót, Újpesten pedig megmutatta, hogy tanult a múltból. A kecskemétiek edzője már a mérkőzés felvezetésében célzott rá, hogy bizony nagyon megviselte őt a két csapat legutóbbi meccse, amit tíz emberrel fejezett be a KTE, úgy, hogy az utolsó pillanatban, tizenegyessel kapott ki. Ugyanez történt most is, a forgatókönyv szinte tökéletes mása volt a májusinak, Szivicset azonban nem kellett kórházban kezelni emiatt, ezúttal higgadtan, átgondoltan, az egészségét szem előtt tartva kommentálta a vereséget. Pedig sokkal nagyobb volt a tét, hiszen a tavasz vége felé, biztos bent maradóként nem sok vizet zavart, hogy mit játszik a Kecskemét a lendületben lévő Újpesttel a Megyeri úton, míg most, ha legyőzi a kieső helytől menekülő ellenfelét, a dobogóra léphetett volna. Mindettől függetlenül persze Szivics ereiben szerb vér folyik, azaz a habitusa nyilván a jövőben is széles érzelmi skálán mozog, de mivel megtanulta kezelni a rendkívüli helyzeteket, kizárt egy kockázati tényezőt az életéből.

Prukner Lászlót is ez vezérelhette, amikor úgy döntött, hogy a korábbi rosszulléte, vírusos fertőzése, magas láza miatt nem vesz részt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, amelyre pályaedzőjét, Szabó Imrét küldte el. Az újabb kudarc nyilván nem javított a Zete edzőjének állapotán, mert bár csapata képes volt felállni a padlóról, ráadásul Meyé tizenegyese újabb egyenlítést érhetett volna, a büntető kimaradt, nyert a Paks. Hogy mi következik ezután Zalaegerszegen? A választ senki nem tudja, a baj az, hogy azok sem képesek magyarázatot adni a csapat tragikus szereplésére, akik a legközelebb vannak a tűzhöz, akiket a kudarcsorozat a leginkább éget. Ha Nagy Ferenc klubelnöknek a két héttel ezelőtti, Siófok elleni döntetlen után fogyott el a türelme, akkor mit érezhet most? A döntő persze az, hogy azok a játékosok mit gondolnak - legalább magukban - a kialakult helyzetről, akik idáig juttatták a tavasszal még a dobogóért versenyben lévő csapatot.

Ahol ez az önvizsgálat megtörtént, ott - megfelelő szakmai segítséggel - az eredmények is jönnek. A Détári Lajos által átszabott, ráncba szedett Ferencváros a zalaegerszegihez hasonló mélységből indulva megtanult nyerni, most éppen Siófokon nullázta le ellenfelét a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Nem kellett más hozzá, mint megtalálni a minőségileg nem túl acélos kerethez passzoló játékrendszert, az adott posztokon legjobban teljesítő futballistákat, és elhitetni velük azt, amiről ugyan hallottak már, de képtelenek voltak magukévá tenni, a ,,fradizmust”. S lám, a szurkolók akceptálják a törekvést, az akaratot, elegendő néhány győzelem, és annak ellenére, hogy a Ferencváros továbbra is a veszélyes zóna tagja, a támogatottsága látványosan emelkedik. Mindemellett a nyerő taktikát kitaláló, a csapategységet megerősítő Döme nem száll el magától, folyamatosan azt ismételgeti egy-egy győztes meccs után, hogy nem szabad megnyugodni, dolgozni kell tovább.

Így is lehet, sőt, csak így lehet előrelépni. Nem csak a tabellán, hanem erkölcsben, erőben és egyetértésben is.