NB I

Diósgyőri száguldás - félelem nélküli Haladás

  • Göbölyös János

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában pénteken egy mérkőzést rendeznek. A 10. helyezett Haladás az 5. Diósgyőr otthonába látogat.

OTP Bank Liga 14. forduló
Diósgyőri VTK-Haladás Sopron Bank
Diósgyőr, 10.28., péntek, 18.00
TV: SportM
Vezeti: Böcskei Balázs (Vámos T., Tóth I.)
Hathárom-tipp: 1
Diósgyőrben minden meccs egy adrenalin bomba - szurkolónak, játékosnak, edzőnek, vezetőnek egyaránt. Úgy tűnik, a DVTK csapatának ez is kevés, szerdán délután ugyanis rally szerepelt a programban. A sportág 2008-as abszolút bajnoka, Spitzmüller Csaba megautóztatott néhány vállalkozó kedvű futballistát a Bükkben, de beült mellé egy körre az edző, Benczés Miklós is. A 160-as tempó után az utasok abban bíztak, hogy pénteken a Haladás ellen kevesebb izgalmat kell átélniük, ugyanakkor a száguldáshoz hasonló élménnyel lesznek gazdagabbak.

Ehhez nem kell mást tenniük a diósgyőrieknek, mint ami a hét hazai mérkőzésük közül hatszor sikerült nekik - győzni. Eddig egyedül a Kecskemét tudott nyerni az újonc otthonában, még a 3. fordulóban. Benczés Miklós a boon.hu-nak adott nyilatkozatát az említett ,,kocsikázás” felidézésével kezdte:
   
Diósgyőri szurkolók
,,Tényleg nagyon nagy élmény volt, nem féltem, élveztem minden percét, mert tudtam, hogy jó kezekben vagyok
- mondta a DVTK vezetőedzője. - Itt azért könnyebb volt pozitív élményt szerezni, az előttünk álló bajnokin ez nehezebb lesz. A Haladás feltehetően mindent megtesz majd annak érdekében, hogy megakadályozza a sikerélményünket. Tudom, hogy a szurkolóink azt szeretnék, ha ezt a meccset is hoznánk, mi is ezért dolgoztunk, de ez nem lesz egyszerű. Nem diákként fogunk a tábla előtt állni, hogy felmondjuk a betanult leckét, hanem valaki ellen kell bizonyítanunk. A szombathelyieknek jó támadóik vannak, gondolok itt többek között Keneseire, Kovácsra, Vujovicsra és Orossra. Aczél Zoltán sokat passzoló, játszó csapatokat szokott építeni, és mivel ránk is ez jellemző, ebből egy jó mérkőzés is kikerekedhet. Mint mindenkinek, a Haladásnak is vannak gyengéi, talán most az a legnagyobb gondja, hogy sérülés miatt néhány meghatározó ember hiányzik, és ez a csapatjátékra kihatással lehet”.

Aczél Zoltán nem tart attól, hogy a kiesők helyén pályára lépők nem tudják megoldani a feladatukat, a diósgyőri hangulatra azonban külön felhívta a labdarúgók figyelmét:

,,Azt mondtam a játékosaimnak, hogy csak az szálljon fel a Miskolc felé induló buszra, aki hisz benne, hogy képesek lehetünk jó eredményt elérni - fogalmazott a Haladás trénere. - Ha ugyanis félnénk, annak csúnya vége lehetne. Félni nem szabad, én sem teszem, de tisztelem a Diósgyőrt az eddigi teljesítménye miatt”.

Aczél számára egyébként nem idegen a miskolci miliő, két évvel ezelőtt rendszeresen átélhette az ottani hangulatot, hiszen ő volt a DVTK edzője. Ami a pénteki mérkőzés pikantériáját adja, Benczés Miklós is ott ült akkor a padon - Aczél egyik segítőjeként. 

,,Azt azért nem mondanám, hogy több ez a meccs, mint egy másik - szögezte le a szombathelyiek mestere. - Szép emlékeket őrzök arról az időszakról, annak ellenére, hogy az akkori játékosállomány, az akkori pénzügyi keret nem összehasonlítható a maival, de a közeg, a hangulat már akkor is remek volt. A nehézségek ellenére szerettem Diósgyőrben dolgozni, mert a szurkolók futball iránti szeretete sok mindenért kárpótolt. Tudom, hogy a DVTK tábora azóta sokkal erősebb lett, ahogy a csapat is, így vélhetően különleges atmoszférájú mérkőzés vár ránk. Egy pillanatra sem mondunk le a három pont megszerzéséről, de úgy gondolom, hogy már egy döntetlennel is megfelelően hangolhatnánk a jövő heti, Debrecen elleni hazai bajnokira”.
A szombathelyiek nélkülözik majd három Gáborukat, Korolovszkyt és Nagy I-et sérülés, Rajost pedig betegség miatt, de nem utazott el a csapattal Iszlai Bence sem, aki a keddi kupameccsen kapott rúgást a bokájára. A Haladás egyébként már csütörtök reggel elindult a 400 kilométeres túrára, délben Gyirmóton ebédelt, az éjszakát egy edzés és vacsora után Mezőkövesden töltötte, majd pénteken koradélután folytatta útját Diósgyőrbe. A busz célba ért, de vajon a csapat is képes lesz-e erre a DVTK adrenalinbombával megspékelt stadionjában?

OTP Bank Liga, 14. forduló
Diósgyőr-Haladás
  ellenfél eredmény pontszám
DVTK      
  Vasas(LK) 3-0 1
  Vasas(LK) 1-1 0,75
  Pécs(NBI) 4-0 2
  Honvéd(NBI) 1-2 0
  BKV Előre(MK) 4-1 2,5
Aktuális forma-index*     1,25
HALADÁS      
  Pápa(LK) 2-0 1
  Pápa(LK) 0-1 0
  Paks(NBI) 2-3 0
  Kaposvár(NBI) 1-1 1
  Veszprém(MK) 2-0 2,5
Aktuális forma-index*     0,90

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A Ligakupa-mérkőzéseket csak abban az esetben vesszük figyelembe, ha az első kerethez tartozó játékosok legealább 60 %-a pályára lép az adott találkozón. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0( 1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)