Győr

Csertői nem változtat a kezdőcsapaton, Takács Ákos 100. mérkőzésére készül

A második helyen álló Győri ETO az újonc Pécs együtteséhez látogat a hétvégén,  Csertői Aurél a tervek szerint, ugyanazt a 11 játékost küldi majd pályára, mint tette legutóbb a Videoton ellen (1-0).

" Győztes csapaton ne változtass"  - ez járhat Csertői fejében is A legutóbbi győztes mérkőzéshez képest nem tervez változást a kezdőcsapatban Csertői Aurél, így várhatóan újra a Sztevanovics - Takács, Djordjevic, Sztanisics, Szabó O. - Pilibaitis, Ji-Paraná, Trajkovics - Dudás, Ahjupera, Dinjar tizenegy rohamozza a pécsiek kapuját. A padon sem várható nagy mozgás, bár arról még nem döntött a vezetőedzők, hogy pontosan kik lehetnek a cserék, hiszen Valentin Babics talán vállalhatja a játékot, Fehér Zoltán viszont még nem térhet vissza - olvasható az eto.hu-n.

"Ahogyan korábban is már említettem, számomra az idei szezon meglepetését az okozta, hogy milyen jól szerepelnek az újonc csapatok. A Pécs erejét mutatja az is, hogy a múlt héten pontot szereztek a Debrecen ellen. Játékosaim tudják, hogy csakis akkor tudunk nyerni a Mecsekalján, ha teljes erőbedobással, maximális fegyelemmel és jó helyzetkihasználással játszunk szombat este. A cél természetesen a három pont megszerzése."

A Rába-partiaknál jubilálást is bekövetkezhet, Takács Ákos ugyanis pillanatnyilag 99 NB I -es mérkőzst tudhat magáénak. A magyar élvonalban 2004-ben a Ferencváros színeiben bemutatkozó játékos három évet töltött el a népligetieknél, majd négy honvédos idény után került az ETO-hoz.