Forma-1

Túl demokratikus a mostani rendszer - Ecclestone

  • VNA

Pénteken ünnepli 81. születésnapját a Forma-1-es versenysorozat meghatározó alakja, Bernie Ecclestone, aki szerint már túl demokratikus a jelenlegi működési rend.

Az idős korában is rendkívül aktív brit sportvezető a Welt című német újságnak nyilatkozott, amelyben elmondta, hogy „sajnálja, hogy a Forma-1 jelenlegi világa már ennyire demokratikus alapokra épül”. Ecclestone szerint minden más volt abban az időben, amikor az FIA elnöki székében még Max Mosley ült. „Max és én minden kérdést és problémát gyorsan meg tudtunk oldani. Olyan dolgokat is, amelyeknek a rendezéséhez ma két év szükséges. Mi ezekre a problémákra alig néhány napot vagy hetet szántunk. Ebből a döntési gyorsaságból a csapatok, a versenyzők és a nézők is rendre profitáltak” - tette hozzá.

Bernie ECcelestone még mindig irányítani akarja a Forma-1-et
Mosley utóda a szövetség élén Jean Todt lett, akit ugyan Ecclestone is nagyon tisztel, ugyanakkor szerinte nem ő az ideális személy az FIA irányítására. „Szerintem nem tudta pontosan, hogy mi vár rá, amikor elfogadta a felkérést az elnöki posztra. Max nagyon sokat segített Jeannak abban, hogy elnök lehessen. De biztos vagyok benne, hogy ha őszintén végiggondolja a dolgokat, akkor Jean most már inkább maradt volna a Ferrari csapatvezetői posztján ” - szúrt oda egyet Todtnak a brit sportvezető. Ecclestone a napokban bejelentett új versenyről, a 2013-as amerikai futamról is beszélt: „Grandiózus és fontos futam lesz. Meg vagyok győződve róla, hogy fantasztikus showt fogunk látni New York államban” - vélekedett a Forma-1-es sorozat főnöke.